Free Music!

Profilt vált az Rdio

2014. június 20. - Pléh Dániel

 Az amerikai digitális zenei piac átalakulása roham léptekben kezdődött el, lényegében már a tavalyi év során, az a lá carte ( egyedi) letöltések csökkenésével, majd pedig folytatódott a Beats Music elindulásával, a Spotify- Echonest tranzakcióval, az Amazon egyre komolyabb streaming piaci terveivel, a Spotify- Sprint megállapodással és végül, de talán legfontosabb elemként az Apple-Beats Music tranzakcióval.

A piac egyre inkább koncentrálódik, az Apple, a Google, az Amazon vagy már jelen vagy a piacon, vagy éppen a belépését tervezi vagy éppen egy másik szereplő felvásárlását tervezi gőzerővel. Mindez pedig a már eddig is nehéz helyzetben levő kisebb szereplőket- Songza, Rdio, - még nehezebb helyzetbe hozta, hozza.

A kisebb szereplők közül a leghamarabb a „felkészülést” az Rdio kezdte meg, még 2013 őszén új tulajdonost vont be a szolgáltatás működtetésébe. Az már akkor is látható volt, hogy az új tulajdonos, a Cumulus Media megjelenése a stratégiában is változást hozhat.

rdio-logo-new-650-430.jpg

Az igazán érdemi változás ugyanakkor idén ősszel jöhet majd el, ugyanis a cég bejelentése szerint az év második felében az Rdio egy a Pandora-hoz hasonló, ingyenes, hirdetés alapú szolgáltatást indít majd.

A szolgáltatás különlegessége az lesz, hogy a szigorúan vett zenei tartalmakon felül a Cumulus kötelékébe tartozó rádiók nem zenei tartalmai is elérhetők lesznek. A lépés több szempontból is logikusnak tűnik. Egyrészt az Rdio megváltozott tulajdonosi szerkezet és a benne rejlő stratégiai lehetőségek valóban sokkal jobban kiaknázhatóak egy ingyenes, hirdetéseket felvonultató szolgáltatás esetében, mint egy klasszikus streaming szolgáltatásnál. Másodsorban az amerikai streaming piac drasztikusan átalakult az Rdio indulása óta.

A Kazaa és a Skype alapítói által 2010-ben létrehozott Rdio, ugyan üzleti modelljét tekintve klasszikus streaming szolgáltatás, azonban felhasználói felületét tekintve abszolút egyedi megközelítést alkalmazott az által, hogy egyes aktivitásokhoz, hangulatokhoz tartozó  zenefolyamokat kínál.

Az egyedi koncepció ellenére az Rdio az elmúlt 4 évben nem volt képes igazén meghatározó szereplővé válni a közben az Appale, a Google, a Beats Music és a Spotify belépésével roppant mód fragmentált és versengővé váló amerikai streaming piacon, így a lépés ebből az aspektusból nézve is érthető.

Az Rdio ingyenes lábának indítása egy folyamat befejezésének is tekinthető. A folyamat tavaly, a Cumulus belépésével egy időben kezdődött, amikor is jkét, teljesen újfajta zenehallgatási lehetőséggel bővítette kínálatát az Rdio. A Friend FM névre hallgató szolgáltatás, tulajdonképpen a Turntable fm azóta megszüntetett, a barátok által hallgatott zenei tartalmak alapján összeálló zenefolyamot kínál. A You Fm pedig  egy a Pandora-hoz hasonló, előadó alapú rádió létrehozási lehetőséget biztosít. A következő lépést maga a piac kényszerítette ki. A Spotify által a piacra vitt ingyenes mbilzenehallgatást a vetélytársak, így az Rdio is követte. A végső lépés pedig a fent említett nem zenei tartalmak integrálása.

A folyamat végén egy a korábbihoz képest lényegesen átalakult Rdio áll majd, amely immáron más piacon is versenyez, mint korábban. Az új, átalakult szolgáltatás számára az igaz vetélytársa a jövőben nem a Spotify, a Beats Music vagy a Pandora lesz, hanem sokkal inkább a Clear Channel és az iHeart Radio.

Más piac, más vetélytársak, mégis az esélyek sokkal jobbnak tűnnek, mint az egyre inkább médiapiac óriások által dominált streaming piac.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr896103368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása