Free Music!

Az Amazon streaming szolgáltatása felforgatja a streaming piacot?

2014. június 18. - Pléh Dániel

Az Amazon esetleges streaming piaci belépéséről lassan egy éve szólnak hol intenzívebben, hol kevésbé intenzíven a pletykák, melyek aztán idén tavasszal, a Fire TV névre keresztelt set-top box bejelentésével egy időben erősödtek fel igazán.

A pletykáknak megfelelően aztán múlt héten, látványos médiaesemény nélkül, mindössze egy sajtóközlemény formájában tudatta a közvéleménnyel, hogy az Amazon Prime előfizetők innentől kezdve streaming szolgáltatást is igénybe vehetnek, a 99 dolláros havidíjuk terhére.

amazon_prime_650.png

 

A szolgáltatás ugyanakkor amolyan fapados szolgáltatás, hiszen tartalmi téren könnyen és rögtön kiszúrható hiányosságai vannak. Olyan előadók hiányoznak a katalógusból, mint a Bon Jovi, Elvis Presley, Stevie Wonder, U2, Jay-Z, Kanye West, Katy Perry, vagy éppen Lady Gaga. Mindez csak részben tudható be annak, hogy az Amazon és a Universal Music nem jutottak dűlőre az előbbi által kínált feltételeken. Sokkal inkább betudható az Amazon által követett ars poetica-nak, amely a Prime Music-ot elsősorban a korábbi, nem slágertartalmakkal kívánta és kívánja megtölteni.

Az Amazon-t rengeteg kritika érte emiatt, jobban belegondolva ugyanakkor a stratégia sok tekintetben működőképes lehet. Az Amazon célja ugyanis teljesen egyértelműen nem a Spotify, a Deezer vagy a többi, klasszikus streaming szolgáltatóval való versenyzés. Az Amazon célja az, hogy magát az Amazon Prime-ot minél népszerűbbé tegye. A Prime és az általa garantált két napos kiszállítás révén ugyanis olyan fogyasztókat is elcsábítani, akik amúgy a hatalmas amerikai áruházláncokból vásárolnának.   Az Amazon a Prime népszerűségének, vonzóságának növelése érdekében integrál egyre több és több ingyenesen igénybe vehető szolgáltatást az előfizetők számára.

Egy önálló streaming szolgáltatás esetében a katalógus mérete, a friss tartalmak elérhetősége alapvető elvárás és kritikus sikertényező.  Egy ingyenesen igénybevehető zenei szolgáltatás esetében mindez természetesen fontos, de közel sem annyira, mint ha önálló szolgáltatásról beszélnénk. Az Amazon a Prime Music esetében előreláthatólag ugyanazt a stratégiát követi majd, mind tett azt a Prime Video-nál.  Azaz fokozatosan bővülő, de az önálló szolgáltatásokkal ( a videó esetében a Netflix-el például) nem vetekedő, alapvetően a korábbi címekre fókuszáló  tartalom kínálat. A videó esetében ez működött és valószínűleg, hosszú távon a zene esetében is működni fog.

Az Amazon példája a zeneipar és a kiadók számára is több kérdést vet fel. A leglényegesebb az ár-érték arány. Az Amazon Prime éves díj ugyanis alacsonyabb, mint egy éves Spotify előfizetés ára. És hiába beszélünk  fapados streaming szolgáltatásról, a Prime többi eleme révén egy felettébb értékes csomagot kapunk. A potenciális vásárlók  által  már jelenleg is inkább drágának, mint olcsónak  talált teljes streaming szolgáltatások  így még inkább drágábbnak tűnnek majd...

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr636299609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása