Free Music!

Eddig bírta: Eladó a TIDAL!

2015. június 11. - Pléh Dániel

Az év elején, amikor a milliárdos rapper Jay-Z megvásárolta a svéd streaming cég, a Wimp illetve a TIDAL és az azt üzemeltető cég, az Aspiro mintegy 60%-os részesedését 56 millió dollár értékben, nem lehetett nem párhuzamot vonni közte és Dr. Dre és az általa éltre hívott Beats Music között.

jayz.png

Jay-Z csapat az elmúlt hetekben, a tragikus indulása után illetve annak ellenére gőzerővel fejlesztette a szolgáltatást. Ennek eredménye három olyan funkció, ami funkcionális értelemben a TIDAL-t bizony sok vetélytárs szolgáltatás fölé emel.

A TIDAL X on-demand, high quality, exkluzív koncertélményt kínál, a Discovery az Apple Music Connect funkcióját viszi tovább, azzal, hogy a kevés ismert előadók számára lehetővé teszi, hogy saját zenéket töltsenek fel, a tervekben pedig egy koncertsorozat is szerepel, kizárólag a Discover-ben feltűnt előadók számára. A Discover folytatásának is tekinthető a Rising, amely a TIDAL szerkesztői által kiemelt tehetségeket mutatja be.

tidal_webplayer.png

Jay-Z, sztár barátai által támogatott szolgáltatás, minden fejlesztés és minden olyan információ, amely alapján a szolgáltatás a belső várakozásokat felülmúlóan jól teljesít, március eleji indulása óta folyamatos lejtmenetben, majd zuhanórepülésben volt, hogy aztán eljusson oda, ahol ma van, azaz, hogy lényegében akvizíciós partnert keres!

Egy amerikai blog szerint már az év elején felmerült, hogy az amúgy növekedési kényszer alatt levő Rhapsody lenne az esetleges vásárló,de a megbeszélések abba maradtak… Mai napig tartja ugyanakkor magát az a híresztelés, hogy a TIDAL az Rdio vagy esetleg a Deezer társaságát és segítségét keresi… Jay- z bevallottan azt szeretné, hogy a fenti szolgáltatókkal valamilyen üzleti modell mentén működjön tovább a szolgáltatás...

Természetesen az, hogy mi mit ért üzleti modell alatt, az sok mindentől függhet, de feltételezhetően a bevételek megosztását jelentené, a felhasználók aránya alapján, például. Amennyiben valóban ez lenne egy esetleges megállapodás alapja, úgy a TIDAL 500-700 ezer felhasználóját ( amelyek közül jó 500 ezer telco megállapodások eredménye ) kellene a Deezer 4-5 millió prémium előfizetőjéhez…

A megállapodások végleges kondícióitól függetlenül az egyre egyértelműbbnek tűnik, hogy Mr. Carter-nek valóban egyetlen célja van: követen Dr.Dre példáját. Ez esetben ez pedig nem mást jelent, mint, hogy Jay-Z maga is pontosan tudja, hogy esélytelen a streaming háború megnyerésére. A sztárokkal teletűzdelt sokszor nem is működő szolgáltatása ugyanakkor sokkal többet ér ma már, mint 56 millió dollár, és ebben érdekes módon, pont a TIDAL-t lényegében kivégző Apple segíthet a legtöbbet, saját streaming szolgáltatásának indításával és annak árfelhajtó erejével. Dr.Dre anno 200 ezer előfizetőért és tudásáért kapott 3 milliárd dollárt az Apple-től. A TIDAL-nak ma 900 ezer előfizetője van..Jay-z egészen biztosan nem izgatja ezek alapján, hogyan is áll a TIDAL a streaming versenyben…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr907510812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása