Free Music!

Zenei videókat fog gyártani az Apple

2015. július 27. - Pléh Dániel

Az Apple stratégiai terveiben ár évekkel ezelőtt, 2008-2009-ben is szerepelt, hogy ne csupán szolgáltatóként jelenjenek meg a zeneiparban. A világ legnépszerűbb zeneáruházát és legjobban fogyó mobileszközeit maguknál tudva ez nem is volt elvetélt elképzelés.

Az ötlet aztán éveken át a dobozban volt, mígnem tavaly, az Apple nagy zenei akvizíciós évében (melynek keretében a Beats Musicon felül többek között podcast szolgáltatót is vásároltak) Taylor Swift kiadóját, a Big Machine-t is akvirálta Tim Cook cége. A cél teljesen egyértelműen egy új. 21.századi kiadó létrehozása, amelyhez Dr.Dre, Jimmy Iovine és Trent Reznor kiváló alapot jelenthetnek. Most, hogy a trió első műve, az Apple Music immár jelen van a piacon, itt (volt) az idő a kiadói vonal felmelegítésére.

apple-music-pharrell.png

Ugyan nem kapott akkora publicitást, de az Apple Music indulásával párhuzamosan, az Apple a kiemelt és támogatott előadók számára videótartalmak gyártását is megkezdte. Drake Energy című, illetve Pharrell Freedom, illetve Eminem Phenomenal című videóját egyaránt házon belül készített az Apple. A következő vidóe pedig MIA Matahdatah Scroll 01 Broader Than a Border című dalához érkezik majd Cupertino-ból, illetve Purity Ring, Diddy valamint James Bay is az Apple-el dolgozik. Ugyancsak a saját gyártású tartalmak felé való eltolódásra utal egy álláshirdetés, amelyben az Apple Videó producert keres.

A természetesen az Apple által meg nem erősített lépés több szempontból is logikus lépés lenne az Apple számára. Egyrészt és mindenekelőtt a kiadóvá válás egyik fontos lépése, hogy a zenei marketing egyik legfontosabb elemét is biztosítani tudja az előadók számára. Az audio illetve videó platformok közötti határ is egyre inkább elmosódni látszik, elég ha a Spotify vagy a Youtube közelmúltbeli lépéseire gondolunk. Az egyre inkább egybe olvadó platformokon pedig a saját gyártású tartalmak szerepe is egyre fontosabb lesz, különösen, hogyha a platform bővül is, például TV szolgáltatással…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr77633614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása