Free Music!

Eladó a legjelenetősebb zeneipari szereplők egyike

2016. március 12. - Pléh Dániel

A Pandora 2015-ös éves jelentését részletesen kielemeztük, ennél azonban maguk a befektetők sokkal fontosabb és sommásabb véleményt mondtak! A kaliforniai cég árfolyama ugyanis drámai mértékben zuhant, rövid idő alatt, immáron második alkalommal.

pandora_tv.png

Mindennek pedig a következménye az lett, hogy az anno 7-8 milliárd dolláros értékkel bíró cég, tőzsdei értéke 2 milliárd dollár alá süllyedt.. Mindez a cég menedzsmentjét is stratégiai lépésekre kényszerítette, annak ellenére, hogy a tavalyi év égén végrehajtott két stratégiai akvizíció érdemi monetizálása bizonyosan 2016-ra marad(na)…

A kaliforniai cég régóta küszködik a Wall Street-i befektetők bizalmának elnyerésével, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A kaliforniai cég az idő és az évek előrehaladtával egyre kevésbé számított egyedinek, miközben a költségei magasak maradtak, a bevételek szép növekedése mellet. A vetélytársak száma egyre csak nőtt és nőtt, és a Wall Street  pedig hozzájuk hasonlította a Pandora-t, annak ellenére,hogy funkcionalitásban és üzleti modelljében is alapvetően különbözik tőlük!

pandora_stock_1510-1602.jpg

Mindez, párosítva a termékkoncepció egyediségének erodálódásával az aktív használók számának csökkenéséhez vezetett, azaz a Pandora, mint cég növekedése lelassult. Ezt persze a befektetők azonnal észrevetették, és büntették, annak ellenére, hogy a tavaly év végén két akvizícióval is elkezdték ennek enyhítését és a Pandora átalakítását.

Ennek ellenére, meg nem erősített hírek szerint a Pandora menedzsmentje, egy befektetési annak segítségével a korábbi évekkel ellentétben most valóban komolyan dolgozik a cég eladásán, mielőtt esetleg ellenséges felvásárlás venné kezdetét…A potenciális vásárlók listája pedig? Felettébb hosszú:

1. Google

Nagyon sok tekintetben a Google lenne az ideális vásárló. A cég kötelékébe tartozik a legnagyobb ingyenes streaming szolgáltatás, a Youtube és maga a Google is elsősorban hirdetésekből él. Ebbe a portfolióba ideálisan illene bele az ugyancsak hirdetésekből élő Pandora. Kérdés persze, hogy a Youtube Google , miután már akvirált egy streaming szolgáltatót, akar-e egy újabb akvizíciót lebonyolítani. Fizetne-e 2-3 milliárd dollárt 200 millió felhasználóért és a bennük rejlő hirdetési lehetőségért?

2. Apple

Az Apple esetében a legnagyobb kérdőjel az, hogy hisz-e Tim Cook, Jimmy Ivoine és a többi tartalomért felelős menedzser abban, hogy a Pandora felhasználók fizetnének? További kérdéseket vet fel, hogy az Apple éppen most zárja be saját Pandora-szerű szolgáltatást. Másrészről viszont a Pandora akvizícó révén az Apple valóban a legmeghatározóbb streaming szolgáltatóvá válhatna…Arról nem is beszélve, hogy az Apple olyan mennyiségű készpénzre ül, hogy bárkit megvásárolhat, akár csak kisérletképpen is…

3. iHeart Media

Az, hogy a hagyományos rádiózásnak megkell újulnia nem újdondág, maguk a rádióhallgatók mondtak sommás véleményt erről, szokásaik megváltoztatásával. Az, hogy a rádiózás úgy néz-e majd ki, mint ahogyan azt a Pandora megálmodta, vagy esetleg máshogy az nem biztos persze.

A Clear Channel illetve az iHeart Radió a földi rádiózást megújítva próbál helytállni, az alapvetően a Pandora által dominált piacon. Stratégiai szempontból számukra a Pandora ideális célpont lenne és feltenné véglegesen és visszavonhatatlanul a digitális zenei térképre a céget.

A probléma azonban az, hogy iHeart Radio és tulajdonosa viszont nem rendelkezik (feltételezhetően) a Pandora megvételéhez szükséges pénzeszközökkel, vagy legalábbis lényegesen nehezebben tudná azt előtermeteni, mint az Apple vagy a Google

4. Samsung

A Samsung hosszú ideje próbál felkerülni a digitális zenei térképre, eleddig érdemi siker nélkül. Márpedig a mobiltelefonpiacon egyre erősödő harcban, az immár újból minőségi zenei szolgáltatással rendelkező Apple-el való eredményes harchoz égető szüksége lenne a koreai cégnek egy jó zenei szolgáltatásra.

Nem véletlen terhét, hogy szinte valamennyi fontosabb, esetleg eladó zenei szolgáltatással összeboronálták már. Felmerült a Samsung neve a Deezer kapcsán, illetve legújabban a TIDAL vevőjeként emlegetik. És egészen biztosan a Pandora esetében is felmerül majd a Samsung, mint vevő, persze csak ha addig nem állapodnak meg Jay Z-vel.

A végső vásárló kiléte persze (egyelőre) még bizonytalan, ugyanakkor az amúgy is roppant versengő és átalakulásban levő streaming piaci versenye 2016-is kimenetelét illetően döntő jelentőségű is lehet majd…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr588399466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása