Free Music!

Régi új sztárja van a Wall Street zenei részvényeinek

2018. június 08. - Pléh Dániel

A Pandora a tengerentúli zene piacok meghatározó szereplője az elmúlt években sok mindennek volt mondható, csak a befektetők kedvencének nem.  Eleinte a veszteséges működés, majd később  az aktív felhasználók számának csökkenése volt az, ami nem tetszett nekik. Mindezen az sem változtatott, hogy   a Pandora legjelentősebb tengerentúli vetélytársa, a Liberty Media tulajdonában levő Sirius Xm tulajdonészt vásárolt a kalifornia on-demand rádióban.  

pandora-web_audio_skin_custom.jpg

A lelke mélyén ezek után már mindenki el is temette a hajdan szebb, sokkal szebb napokat  látott szolgáltatást, többek között azért ( is) mert sok jel arra utalt, hogy a Pandora részvények  további zuhanása, értékvesztése esetén  megérheti a Siriusnak a teljes hatalomátvétel….

Mindezek után, alig fél évvel aztán alapjaiban változott meg  hangulat cég és a cég részvényei körül, és mindehhez tulajdonképpen nem Is kellett több,mint egyetlen igazán biztató negyedéves jelentés ! Olyan egyedéves jelentés, amelyben ha akartak volna, a befektetők ugyanúgy találhattak volna kivetni valót. mint a korábbiakban…Mert milyen adatokat is közölt  a vezető tengerentúli on-demand rádiószolgáltató?

Bevételek:

A bevételek növekedtek az előző év hasonló időszakához képest, azonban csak egészen kis, 1,1%*-os mértékben. És a 316 millió dolláros árbevétel az elmúlt év  szinte valamennyi negyedévénél gyengébb negyedévet jelez bevételi oldalon.

A helyzetet némileg komplikálja, hogy az elmúlt évben a Pandora értékesített is cégeket illetve bizonyos területeken (ismételten) felhagyott a működéssel. Ezektől megtisztítva a növekedés már  meghaladhatta a 12%-ot!

Még aggasztóbb hír lehet az, hogy a kaliforniai cég fő bevételi forrását jelentő hirdetési bevételek nem hogy nőttek, jelentősen csökkentek az előző év hasonló időszakához képest!

Hallgatottság

Hallgatottsági oldalon sem következett be fordulat, azaz a Pandora aktív hallgató száma tovább csökkent és immáron egymás után  az ötödik negyedévben volt a sok tekintetben bűvösnek mondható 80 milliós  határ alatt.

pandora_listeners_2018q1.jpg

Az idei első negyedévben mért 72,3 millió aktív  hallgató több, mint 10%-al alacsonyabb ,mint  a 2016 év végén mért érték és közelv 10 millóval kevesebb, mint a 2014-ben mért csúcs!

Pénzügyi eredmény

pandora_result_2018q1.jpgAz, hogy a Pandora  nem tudott nyereségessé válni 2018 első negyedévében  igazából senkit nem lep meg, hiszen senki nem is várta mindezt, sőt a 27 centes részvényenkénti veszteség sokkal-sokkal jobb, mint a 38 cent, amit a piac várt.

Ettől még tény, hogy a 319 millió dolláros árbevételre eső 131 millió dolláros veszteség rendkívül magasnak mondható és nem igazán jelzi, hogy a Pandora ki tudna kecmeregni a költségek szorításából.

Akvizíció a láthatáron?

Legutóbb, amikor a Pandora részvényárfolyama a mostani árfolyamok mellett hihetetlennek tűnő 14-15 dolláros árfolyamot ostromolta, annak a fő oka a Sirius Xm és tulajdonosának a Liberty Media-nak az érdeklődése volt.

Azóta nagyon sok minden történt, többek között az is, hogy a Sirius egy sok tekintetben az életéért küzdő Pandora-ba végül kisebbségi tulajdonosként részesedést vásárolt.  A Sirius XM és tulajdonosa a Liberty Global 480 millió dollár értékben  fektetett be a Pandora-ba , a  tranzakció révén  pedig a Sirius XM mintegy 16-18%-os tulajdonosává vált a kaliforniai cégnek.

tmobile-tuesdays.jpg

Egyes elemzők most egy sokkal jelentősebb, lehetséges akvizícióról beszélnek. Amelyben a vásárló fél nem más, mint a T-Mobile US lehetne. A felvásárlás ellen rengeteg minden szól ( leginkább persze az, hogy a T-Mobile éppen egy egyesülés kellős közepén van a Sprint-el) azonban bőven felsorakoztathatóak mellett is érvek és információk.

Első helyen feltétlenül az említendő, hogy a T-Mobile és extravagáns vezetője John Legere számára a nagy iparégi monolitok által dominált területek felrázása, sokkolása talán több is, mint csupán stratégia. Az adathasználatot alapjaiban  reformálta meg a tengerentúlon a T-Mobile, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy a legfontosabb streaming zenei szolgáltatások adatforgalmát  lenullázta.

A következő nagy terület, ahol Legere forradalmat okozhat jó eséllyel a televíziózás lesz, de ez egy hosszabb és komplexebb projekt lesz. A fő cél azonban  könnyen lehet, hogy ennél is magasztosabb, és nem kevesebb, mint, hogy a T-Mobile-t egyfajta tartalom platformmá alakítsák át.

Ehhez persze a streaming videó szolgáltatások mellett szükséges lesz streaming audio szolgáltatásokra is. Az ismert szereplők vagy hatalmas médiacégek tulajdonában vannak ( lásd Apple, Amazon vagy Google) vagy nagyon drágák ( Netflix, Spotify) . Kézenfekvő lehet tehát- hogyha  partnerség  felett/ helyett  saját megoldásban gondolkozik  a T-Mobile- hogy  egy nagy elérésű, népszerű, de   messze nem drága szolgáltató felvásárlásában gondolkozzon…

 

Új utakon

S hogy akkor ennek ellenére mi az, ami miatt a befektetők  elképesztően lelkesek lettek ( ismételten) a Pandora részvényekkel kapcsolatban?

pandoras_revtype_2018q1.jpgAkkor, amikor láthatóan a Pandora jelenlegi, core üzlete, azaz a hirdetés alapú on-demand rádiószolgáltatás  növekedése kifulladóban van,  maga a piacon pedig egyre erősebb verseny várható azáltal, hogy a Spotify is  szeretne egyre határozottabban megjelenni ezen a piacon.

A pozitívum tehát nem is a core bizniszben rejlik, hanem a Pandora új, Spotify vetélytárs szolgáltatásának első negyedéves adataiban!

 A Pandora Spotify vetélytárs szolgáltatása ugyanis  remekel!  Egyrészt folyamatosan és szépen növekszik az előfizetőszáma, amely az első negyedévben újabb 140 ezer fővel növekedve megközelítette a 6 milliót! (csak, hogy el tudjuk helyezni a térképen ezáltal a Pandora nemrég indult streaming szolgáltatását: a 6 millió  előfizetővel bizonyosan és magabiztosan megelőz olyan szerepelőket, mint a Deezer vagy a TIDAL, sőt jó eséllyel a Google-t is! )

De ami még talán ennél is  jobban fellelkesítette a befektetőket az az, hogy hogy ezt a szép növekedését úgy volt képes megvalósítani a kaliforniai cég, hogy közben az egy előfizetőre jutó bevétele nem hogy csökkenne, hanem növekszik. Olyannyira növekszik, hogy a mindenáron növekedni akaró és emiatt áldozatokat hozó piacvezető Spotifyé-nál  érdemben magasabb ez az érték!

Persze egyetlen jól sikerült pénzügyi negyedév még nem jelenti azt, hogy innentől minden tökéletes lenne. Az azonban, hogy a kaliforniai cég streaming szolgáltatása ilyen ütemben és ilyen ARPU mellett képes növekedni, ismételten érdekessé teheti, nem csak a befektetők, hanem a potenciális vásárlók számára  is. Egy pillanatra se feledkezzünk  ugyanis meg arról, hogy a 6 millió prémium streaming felhasználó több, mint 70 millió havi aktív rádió hallgató  összesen közel felét teszi ki a  piacvezető Spotify globális havi aktív ügyfélszámának!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr5213898410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása