Free Music!

Így tűnik el lassan az amit rádiózásnak hívtunk

2020. január 18. - Pléh Dániel

Tavaly  az év 2018  legvégén vetettünk egy pillantást a brit zene fogyasztási szokásokat felmérő RAJAR utolsó negyedéves jelentésére. Akkor azt írtuk, hogy ha most készítenénk fényképet a brit rádiós piacról, akkor az alapján szinte semmi izgulnivalója nem lenne a brit rádiós iparág szereplőinek, Lényegesen aggasztóbb ugyanakkor a helyzet, amennyiben kicsit mélyebbre ásva, korcsoportok szerint is megnézzük a rádiózás iránti affinitást

radio_1.jpg

A helyzet nyilván nem változott, de érdemes vetni egy pillantást arra, hogy szűk egy év alatt mi történt a britek zenei tartalom fogyasztását illetően, hiszen a változások sebessége sok mindent elárul, elárulhat…

Az egyes audio típusok időbeli használatát mutató ábrában igazán érdemi elmozdulás, első látásra nincsen. A zenei tartalmak hallgatásával töltött időt továbbra is a rádió dominálja a teljes brit lakosság körében.

uk_audioshare_2019.jpg

A heti audio tartalom fogyasztási  idő közel 70%-át a  hagyományos értelemben vett rádió hallgatás adja ki, ami ha a rádiós tartalmak más eszközökön való hallgatottságát is hozzávesszük, akkor a 75%-ot közelíti, amihez képest a streaming szolgáltatások 12%-os értéke szinte elenyészőnek tűnik.

De mindez, azaz, hogy a zenei tartalmak hallgatásával töltött időt továbbra is a rádió dominálja  inkább csak első látásra van így- amennyiben ugyanis a jövő zenei fogyasztóit nézzük, teljesen más kép rajzolódik elénk a Brit félszigeten!

 

Háromból két amerikai online hallgat már zenét

Az amerikai a világ legjelentősebb zenei piaca, így minden, s tengerentúli zenekedvelők tartalom és különösen zene tartalom fogyasztási szokásairól szóló felmérés kiemelt figyelmet kap és érdemel. Ez az amit a Edison research minden évben ,megtesz nekünk roppant hasznos információkat nyújtva...

A 24 év alattiak  számára ugyanis a rádió, a rádiózás egyfajta mellékes szolgáltatás. Ők- szemben idősebb társaikkal  a zenehallgatással eltöltött idejük több, mint 60%-át on-demand zenei szolgáltatásokkal ,elsősorban streaming szolgáltatásokkal töltik. A hagyományos rádió fogyasztás pedig egyértelműen egy niche elérés számukra! A rádióipar kedvelő számára még inkább aggasztó információ, hogy az előző évhez képest  is ez több,mint 5%-os csökkenés! Azaz a trend nem hogy lassulna, gyengülne, egyre erősödik!

Önmagában véve a britek egyre több zenét hallgatnak ahogyan az a másik kutató cég a RAJAR elemzéséből kiderül. csak a zenei tartalom forrása alakult át drasztikusan az elmúlt 5 évben.

uk_revenues_2015_2019.jpg

Amíg 2015-ben nagyjából egyenlő arányban részesültek a  digitális zenehallgatásból a különböző lehetőségek, miközben legmeghatározóbbnak  a letöltött /megvásárolt zenék hallgatása bizonyult. 2019-re minden úgy alakult át, hogy a zenehallgatás közel felét a streaming szolgáltatások adják, a második helyen pedig  a Podcasting végzett, szoros versenyben maga mögé utasartvas a digitálisan vásárolt zenék hallgatását.  

A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a rádiózás utolsó mentsvárát az autó jelenti, és ez még most is így van. Az autóban végzett  zenehallgatási listát továbbra is, magabiztosan vezeti   hagyományos értelemben vett rádiózás.

Az otthoni zenehallgatásért folytatott versenyt ugyanakkor jó eséllyel már is elvesztette a rádiózás. Az utolsó reményt az okosotthonok jelenthették, jelenthették volna de minden jel szent a rádiózás itt is vesztő ágon van.

uk_content_homeass.jpgA különböző okos- asszisztensek ugyan a zenei fogyasztás elemei lettek egészen gyorsan , azonban itt is a streaming  és egyéb on-demand szolgáltatások uralkodnak. A rádiók használata is jelentős, de nagy kérdés, hogy ez mennyire marasd tartósan is így és mennyire veszik majd át ezen a platformon is a podcastok illetve az audio streaming szolgáltatások.

Nagy- Britanniában tehát  a hagyományos rádiózás kettős harcra kényszerül, és  valljuk meg az előjelek nem jók .Egyrészt a fiatalabb generációk számára a zenei streaming szolgáltatások jelentik a fő zenehallgatási forrást. Másodsorban pedig a rádió szolgáltatók saját on-demand szolgáltatásainál viszont jóval népszerűbbé kezd válni a podcasting, azaz mind a zenei, mind a talk radio jellegű tartalmak esetében a teljesen digitális és a rádióktól független megoldások nyertek teret. Az amit rádiózásnak ismerünk tehát egyre inkább az autókba szorul vissza, a kérdés tehát most már tényleg csak az, meddig lesz, lehet ez elég?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6215321520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása