Free Music!

1000 billiárd dalt streameltek az amerikaiak tavaly

2020. március 16. - Pléh Dániel

A tengerentúli zenei piac- amely egyben a világ legjelentősebb zenei piacát is jelenti- hosszú idő óta rácáfol az elmezők várakozásaira és  sok tekintetben a közgazdasági racionalitásokra is. A tengerentúli zenei piac ugyanis immáron harmadik éve növekszik olyan ütemben, amelyre csak a CD korszak csúcsén volt példa.  

music_american_flag.jpg

És ez a növekedés. ahogyan azt az első féléves adatok jelezték is továbbra se nagyon akar lanyhulni. összességében ugyanis az előző év -már eleve kétszámjegyű növekedését, meghaladva 13%.-al nőttek  a tengerentúli zeneipari bevételek és meghaladták a 10 milliárd dollárt, azaz a lassulásnak még mindig semmi jele…( persze ezek bőven a koronavírus előtti adatok..)

usa_riaa_revenues_2016_2019.jpg

A növekedés motorja könnyen és gyorsan megtalálható: továbbra is a streaming szolgáltatások azok, amelyek a növekedés motorját jelentik.

Nagyon érdekes, hogy magán  a streamingen, mint piaci szegmensen belül ugyanakkor márt érezhetőek átalakulások, már ami a növekedést illeti.  A streaming szolgáltatási szegmensen belül 2019-ben az Apple Music-hoz, Spotify-hoz hasonló előfizetés alapú streaming szolgáltatásokból  közel hat milliárd dollárnyi bevétel folyt be, ami 27%-al magasabb, mint 2018-ban.

Az interaktív rádió szolgáltatásokból számító bevételek például kis mértékben csökkenve, 908 millió dollárt termeltek 2019-ben.

usa_riaa_split_2019.jpgUgyancsak  csökkent a növekedése az ún. korlátozott streaming szolgáltatások növekedésének, amelyek  a 2018-as 747-millió dollárról, mindösssze 11%-ot növekedve ( az előző évi 26-hoz képest!) 829 millió dollárra növekedtek.

Magán a streaming szolgáltatási szegmensen beül is tehát elég jelentős  az előfizetés alapú streaming szolgáltatások szerepe. Az összesen közel 9  milliárdos streaming szolgáltatásokból befolyó bevételek közel 70%-a a Spotify jellegű előfizetéses szolgáltatásokból folyik be.

Mindez az előfizetőszámon is nagyon plasztikusan látszik. 2019-ben  immár a 60 milliót is meghaladta a streaming szolgáltatásokért fizető amerikaiak száma, ami ne kevesebbet jelent, minthogy lényegében 3 év alatt majdnem megduplázódott a tengerentúli fizetős streaming audio piac!

usa_streamuser_2011-19.jpg

Mindez a hallgatott/nézett, azaz valamilyen formában streamelt  dalok számában is nagyon szépen tetten érhető:usa_stream_number_2019.jpg Az előző évhez képest is brutális mértékben 30%-al növekedett a meghallgatott / megnézett tartalmak száma, amely immár elérte a 1 trillió ( 1000 billiárd) streamelt tartalmat.

Ahogy mondani szokták, máshol minden változatlan lényegében, azaz a tengerentúli zeneipar többi szegmense lényegében változatlan trendeket követ, immáron évek óta. Azaz a különböző streaming zenei szegmenseket leszámítva az összes többi terület folyamatosan csökken.

 

usa_riaa_2019.jpg

A digitális album és dal letöltések tovább csökkentek meredeken és 15 évvel az iTunes zeneáruház indulása után, még leírni is szörnyű, hogy  a letöltések a streaming piac alig több, mint egy tizedét teszik ki napjaikban!

................................................................................................................................................................

A növekedés tehát – még mindig- nem fulladt ki a világ legjelentősebb zenei piacán. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a streaming által  táplált zeneipari növekedés ne lenne hatalmas veszélyben. ( és ez még a koronavírustól függelenül is igaz) Ahogyan azt egyes piacok adatai mutatják is már, attól, hogy az amerikai piacon láthatóan működik és jól működik a streaming, mint üzleti modell, az nem biztos, hogy más, sokkal kisebb, de meghatározó potenciális piaci mérettel rendelkező  piacokon  is működni fog…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr2515406298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása