Free Music!

Az Apple a podcasting háború újabb résztvevője

2020. július 05. - Pléh Dániel

A koronavírus járvány illetve az azt követő karantén nagyon sok tekintetben átformálta azt és ahogyan zenei tartalmakat fogyasztunk.Ennek az átalakulásnak a nyertese, egyértelműen a podcasting volt! Ha és amennyiben eddig szolgáltatót kell, kellene megneveznünk, akkor a Spotify!

apple_podcast.jpg

A svéd cég nagyon megerősödött podcast területen, de azt azért bátorság lenne kijelenteni, hogy már piacvezetővé is vált volna! Fonák módon ugyanis a podcasting terén fordított a helyzet, mint az audio streaming esetében, azaz itt az Apple van több, mint 10 évnyi előnyben a svéd céggel szemben, ennek köszönhetően pedig maga az Apple és a podcasting két, szinte egyenértékű fogalom, és a podcast meghallgatások 50-70%-a a mai napig az Apple alkalmazásában történik.

Pontosan emiatt az, amit az Apple lép podcast területen, még talán fontosabb is, mint amit svéd vetélytársa tesz.    Márpedig, a már önmagában is sok területen forradalmi iOS 14-  az Apple podcast élményt is új szintre emeli majd!

A Podcasting lehet a nagy nyertese az iTunes bezárásának

Alig telt két hónap, mióta az Apple ha nem is látványosan, de beismerte, hogy ikonikus szoftvere, az iTunes, abban a formában, ahogyan ismertük megszűnik...Bár mindez Apple terminológiában túl erős talán.. Sokkal inkább egy operatív szinten megvalósuló, az Apple Music felé való felhasználói...

 

Megjelenik majd ugyanis az Apple Podcast alkalmazásban az a funkció, amely az Apple Music-ban már hosszú idő óta elérhtő és amely a felhasználó zenehallgatási története ,szokásai alapján ajánl új tartalmakat a számára. A Podcast alkalmazásban értelemszerűen nem  zenei, hanem podast tartalmak lesznek majd az ajánlás tárgyai.

Az Apple a podcast alkalmazásban megpróbál valamit, ami  eleddig sem neki, sem a Spotify-nak nem sikerült: közösségivé tenni a szolgáltatást! A Podcast esetében persze az, hogy egy másik felhasználót követünk másfajta jelentőséggel bír és sokkal inkább jelent és ekvivalens egy híresség követésével.

Ami talán a legjelentősebb lépés az Apple  iOS 14ben bejelentett a podcastingot érintő változásai közül az azonban nem magát az ügyfélélményt, hanem sokkal inkább az üzleti modellt érinti! Az iOS 14-ben ugyanis a Podcast tulajdonosoknak lehetőségük lesz majd arra, hogy  prémium, egyedi tartalmakat is meghatározzanak, hasonló módon, mintahogyan azt az Apple Tv esetében egy fim megvásárlása esetén  megtehetik.

Az Apple lépése egyértelműen válasz arra, amennyire átvette a kezdeményezést podcast területen a Spotify , amely ennek köszönhetően  már tavaly év végén több  fontos, elsősorban európai piacon átvette a vezető Podcast platform helyét az Apple-től.

spotify_vs_apple_podcast.gif

Ez pedig ha és amennyiben folytatódik és esetleg globálisan is a Spotify válna a vezető Podcast platformmá, úgy, hogy azt lényegében az Apple vezette be a piacra 15 évvel ezelőtt. Na ebbe valóban beleremegnének Cupertino, szép,új csillogó üveg falai…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr4115943018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása