Free Music!

Ilyen lesz az iTunes?

2009. december 09. - Pléh Dániel
A tény, hogy az Apple megvásárolta a Lala-t önmagában is elég jelentős. Igazi értékét azonban nyilván akkor nyeri el (majd) ez a tény, ha kiderül, mi is a célja a hatalmas hardver óriásnak egy alapvetően kis startup-al.
 
A jelenlegi találgatások, alapvetően abba az irányba mutatnak, hogy a cég felvásárlásával az Apple alapvetően a jelenlegi statikus, központosított zenei (tartalom) terjesztői modelljétől szeretne elmozdulni egy jóval kevésbé centralizált és dinamikusabb modell felé.
 
Ha valóban ez a cél, akkor a párosítás tökéletes. A Lala segítségével az Apple, a különböző hordozható lejátszói és az iTunes segítségével elképesztő gyorsasággal lesz képes a zeneterjesztési modelljét perszonalizálni, bevonni az egyes hardver tulajdonosok PC-jén, telefonján található zenéket , s ebből kialakítani egy nagy, közösségi streaming zenei szolgáltatást.
 
Hihetetlennek hangzik a Tablet PC, az album megújítása és egyáltalán, az Apple elmúlt fél évi zenei mozgolódásait nézve? Igen. Létfontosságú stratégiai lépés a zenei piac alakulását figyelembe véve az Apple számára, vezetői pozíciójának megőrzése érdekében. Igen!  
 
Igen, mert a zenefogyasztás teljesen egyértelműen a streaming irányba halad. Az iPhone legnépszerűbb zenei alkalmazásai egytől egyig zenei, streaming alkalmazások. A zenekedvelők egyre kevésbé kívánják birtokolni a zenét. Hallgatni kívánják. Ennek a paradigmának pedig a jelenlegi iPod+ITubes kombináció nem tesz eleget. Jobs és csapata úgy tűnik tehát, a legjobb pillanatban kezd bele valami újba…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr361576670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása