Free Music!

Egyre csökken a web szerepe a videómegosztók nézettségében

2012. szeptember 28. - Pléh Dániel

Legutóbbi, a Vevo-val foglalkozó bejegyzésünk  a prémium videósite lassulásának lehetőségét is felvetette, ami kevesebb, mint fél évvel a Google  és a Vevo mögött álló befektetők között meglevő szindikátusi szerződés és a jövővel kapcsolatos stratégiai döntések meghozatala előtt (??) rendkívül negatív üzenettel bírt volna.

A feltételes mód azonban indokolt, ugyanis mintahogy  korábbi bejegyzésünkben is jeleztük, a riport. amely alapján a bejegyzés készült-  csak az amerikai adatokat tartalmazta- azaz hiányoznak belőle a mobil alkalmazásokból illetve direkt TV  megoldásokból  tett látogatások.

 A cég második negyedéves  jelentése aztán minden esetlegesen felmerülő kételyt eloszlatott. A jelentés talán legfontosabb pontja, hogy a Vevo 2012 első félévében több, mint 1.3 milliárd videómegtekintést regisztrált mobil eszközökről, mobil illetve tablet alkalmazásait pedig több,mint 18 millióan töltötték le.

vevo_mobile-streams.png

A mobil forgalom és látogatottság ennek megfelelően egészen elképesztő mértékben 463 %-al nőtt az előző év hasonló időszakához képest és csak idén gyakorlatilag megduplázódott. A grafikont nézve látható, hogy az emelkedés üteme a Vevo redesign idején nőtt  igazán drámaira, így azok a hírek, melyek szerint a redesign egészen elképesztően sikeres volt, most már számadatokkal is alátámaszthatóak.

A webes forgalom azonban- alapvetően összhangban a  Comscore- adataival- valóban  csak csekély mértékben növekszik. A második félévben 429 millió látogatót regisztráltak, ami mindössze 5%-os emelkedés az előző év hasonló időszakához képest, és a videómegtekintések száma is csupán 6%-al emelkedett egy év alatt!

A Vevo webes látogatottsági adatainak stagnálása tehát valós, azonban nem a szolgáltatás lassulást mutatja, hanem azt, hogy a videófogyasztás egyre inkább áttolódik a mobil készülékekre. Arra a területre, ahol  a Vevo növekedése egészen elképesztő ls egyértelműen az elmúlt 6 hónap üzletpolitikájának sikerességét igazolja vissza.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr354786472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása