Free Music!

Végre teljes a Google Music repertoárja

2012. november 02. - Pléh Dániel

A Google Music kálváriája talán most véget ér, annak köszönhetően, hogy a keresőóriás hosszas tárgyalások után meg tudott állapodni a Warner Music-al is, így a teljes major kiadói repertoár elérhető a felhő alapú zenei szolgáltatásban, jelentette be a Nexus táblagépek bemutatásával egy időben a Google.

Az egyértelműen meglevő helyzeti hátrányt- mind az Apple, mind az Amazon gyakorlatilag másfél évvel ezelőtt valamennyi kiadó tartalmával indult el, sőt az Amazon azóta meg tudott állapodni a kiadókkal arról, hogy ugyanazt a funkcionalitást nyújthassa, mint  nagy vetélytársa- a Google több, fontos lépéssel próbálja enyhíteni.

Ezek közül a legfontosabb, hogy a felhasználó számítógépén levő dalok felismerése és  a felhőben való létrehozása - amiért mind az Apple, mind az Amazon évi 25 dollárt számít fel- 20 ezer dalig ingyenes lesz! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az átlagos felhasználók számára maga a Google Music is ingyenesen igénybe vehető lesz!

google_music_artists1.png

A megszokottól eltérően az új funkcionalitás először Európában(!!) lesz elérhető, november 13-tól. Mindez azt is jelenti, hogy a felhő alapú szolgáltatások közül másodikként Európa 5 országában- Anglia, Olaszország, Németország, Franciaország, Spanyolország- is elérhető lesz, a Google szolgáltatása.

A Google hátránya egyértelmű, noha nem feltűnő, hiszen maguk a felhő alapú zenei szolgáltatások sikere is mérsékeltnek mondható eleddig. A siker ennek ellenére nem lehetetlen, azonban hozzá két dolog szükséges. Egyrészt, hogy a Nexus táblagépek valóban elsősorban mint médiafogyasztó egységek éljenek és húzzák magukkal a Google szolgáltatásait, köztük a Google Music-ot is.  Másrészt pedig, hogy a Google képes legyen  a maga javára fordítani azt a tényt, hogy a szolgáltatása gyakorlatilag ingyenes, szemben a vetélytársakkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr354879024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása