Free Music!

Mit jelentenek a Deezer számai?

2015. október 21. - Pléh Dániel

Bő egy héttel ezelőtt írtunk arról, hogy az anno a Spotify legnagyobb vetélytársának tartott francia Deezer a tőzsdére készül. Az akkor még inkább spekulációnak tartott hírből azóta valóság lett, a francia cég beadta a hivatalos papírokat a tőzsdei bevezetéshez.

deezer_recorder_650px.jpg

A francia cég elképzelési szerint 8,241,758 részvényt kíván majd eladásra, 36.40 és 49.24 euró közötti kibocsátási áron . Az ezen az áron lejegyzett részvény valahol 900 millió és 1.1 milliárd euró közötti értéken valuálják majd a francia céget, amely messze elmarad akár a Spotify vagy éppen a tőzsdén már régóta harcoló Pandora értékétől. A beadott papírok azonban a meredeken emelkedő bevételek ellenére minden eddiginél sötétebb képet rajzolnak ki a francia cég állapotáról..

A Deezer által kommunikált adat eddig minden esetben a szolgáltatás teljes illetve prémium felhasználó számára vonatkozott. Ez alapján mondhattuk azt- az Apple Music megjelenéséig- hogy a Deezer a második legnagyobb streaming szolgáltatás.

A Deezer esetében alapvetően kétféle előfizetőről beszélhetünk a prémium előfizetőkön belül is. Az előfizetők egyik csoportját teszik ki azok, akik magukról előfizetők a szolgáltatásra, másik csoportjukat pedig azok, akik a Deezer üzleti modelljének kiemelt részét kitevő telco megállapodások keretében férhetnek vagy férhetnének hozzá a szolgáltatáshoz. Az ilyen jellegű ,megállapodásokban aztán az ügyfelek egy része aktívan használja a szolgáltatást, másik része viszont nem, hiába része például a csomagjának.

A Deezer-nek pontosan ez az óriási problémája! A beadott pénzügyi adatok alapján ugyanis az idei év közepén jelentett adatok alapján a 6.3 millió előfizető több, mint fele 3.3 millió előfizető telco megállapodások inaktív felhasználója! 2015 ráadásul nem is a legrosszabb év volt ebből a szempontból! 2013 –ban illetve 2014-ben 6, illetve 6.8 millió előfizetőből több, mint 4 millió inaktív, nem fizető telco ügyfél volt!

deezer_users_2012_2015.jpg

Emellett hiába szép eredmény az aktív előfizetők számának megháromszorozása és az a tény, hogy 2015 nyarán meghaladták az 1.5 milliót, ez alig harmada például az Apple által 3 hónap alatt a szolgáltatásba behúzott előfizetők számának…

Ennek megfelelően a bevételt generáló felhasználók száma messze elmarad a Deezer által kommunikált értékektől. A befektetőket ugyanakkor nem is feltétlenül ez érdekli majd,( hiszen a tőzsdére lépés egyben egyfajta tabula rasa-t is jelent ) sokkal inkább az, hogy mindez mit jelent a jövőre nézve.

deezer_revgen_2012_2015.jpg

Jelentjük, nem túl sok jót! A bevételt generáló felhasználók száma ugyanis 2013-ban a teljes bázis 40%-át sem érte el, ezt sikerült idén 60%-ra tornázni, de a kép ettől még elkeserítő! Az inaktív felhasználók ugyanis olyan felhasználók, akik ingyen igénybevehetnék a szolgáltatást, mégsem teszik, vagy azért, mert nem meggyőző számukra a szolgáltatás vagy azért, mert esetleg már más streaming szolgáltatást használnak!

A Deezer, amennyiben túl akar tehát élni a tőzsdén legfontosabb feladat az kell ,hogy legyen majd, hogy a standalone igénybevevők számát növeli, a telco megállapodásait pedig leépíti. Amennyiben ezek után is rendelkezik majd 4-6 millió előfizetővel, úgy viszont teljes joggal birtokolja majd a második ( vagy rosszabb esetben a harmadik) legnagyobb streaming szolgáltatás címét, ami biztosan a részvényárfolyamon is érezhető lesz majd..

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr807971667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása