Free Music!

Az elektronikus zenében is dominanciára tör az Apple Music

2016. május 20. - Pléh Dániel

Az Apple Music DNS-e, hozzáállása a zenemegismeréshez és a zenei tartalomfogyasztáshoz önmagában is egyedinek mondható.  Tény ugyanakkor, hogy az Apple az elmúlt években, zenei téren a stílusokat tekintve abszolút a  mainstreamre, a fő áramlatra koncentrálta erőit.  

apple-music-dj.jpg

Mindez 2016-ban az előfizetőkért folytatott ádáz harc kellős közepén megváltozhat. Az Apple már a tavalyi évben  2014-ben is mutatott némi( bár abszolút nem hivatalos) érdeklődést az elektronikus zenei  szkéna iránt, igazán azonban idén tavasszal gyújtotta be a rakétákat ezen a területen(is)

A Dubset Media-val bejelentett együttműködés értelmében ugyanis  az eddig a legálisnak minősített szolgáltatásokban  nem elérhető DJ mixek is megjelennek majd, exkluzívan az Apple Music berkein belül.  

Mindez elsőre lehet, hogy nem hangzik  nagy és komoly lépésnek, a gyakorlatban azonban több ezer, sok tízezer órányi mix, mash-up, és remix nem volt elérhető jogi problémák miatt.  Ezen változtathat a megállapodás, hiszen a Dubset pontosan ezen a területen számít  piac vezetőnek és szakértőnek ( lásd keretes )

A DJ mixek zavaros világa

Egy  átlagos  Dj mix közel 600 jogtulajdonos tartalmát érintheti , hiszen 25-30 dalt tartalmazhat, amelyek 20-30 jogtulajdonoshoz tartozhatnak. Ezt a borzalmasan maga számot képes kezelni a Dubset  annak köszönhetően, hogy mintegy 1410 jogtulajdonossal áll kapcsolatban.

A cég MixBank nevű megoldása segítségével az egyes mixeken, azokból 3-5 másodperces részleteket kivéve , azokat összevetve a Gracenote adatbázisával meg tudja állapítani , mik a lehetséges találatok az adatbázisból  és ebből következően melyik dalért ki az, aki jogosult bármilyen jellegű díjra.

Ahhoz persze, hogy mindez megbízható legyen, az adatbázisba való bekerülési folyamatnak végtelenül pontosnak és precíznek kell lennie. Ennek érdekében minden az adatbázisba ajánlott mix esetében az különböző ellenőrző és analitikus lépéseken  kell keresztül menjen, és csak ezek után következik a jogtulajdonosok ellenőrzési lehetősége és csak azt követően  van a publikálónak lehetősége arra, hogy a mixet elérhetővé is tegye!

Az adatbázis és az algoritmus tökéletes működéséhez ugyanakkor szükség van egy másik, jóval bonyolultabb eszközökre is, amely a MixScan névre hallgat és amely a Dj mixek –et képes számokra bontani, hogy aztán azok beazonosíthatóak legyenek.

A Dubset mindezek alapján tulajdonképpen ugyanúgy működik együtt a szolgáltatásokkal, mint egy digitális disztribútor. A szolgáltatás nekik fizet, ők pedig a saját algoritmusok alapján meghatározzák ki  és mennyi  bevételre jogosult.

 

Az Apple Music a megállapodás révén egy kicsi, de nagyon fontos szegmensbe teszi be a lábát, tulajdonképpen a legjobbkor ,s roppant elegáns módin.  Az elektronikus zenei szegmensben domináns Soundcloud  a klasszikus streaming szolgáltatások felé való nyitásban pont lehet, hogy az EDM rajongókat és ami talán fontosabb,  feltöltőket, DJ-ket veszti el.  A kérdés igazából innentől kezdve az, hogy az Apple  magát az elektronikus zenei közösséget képes lesz-e aktivizálni és átcsábítani magához, vagy az továbbra is megmarad a Soundcloud-nál.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr248718368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása