Free Music!

Ingyen Spotify Tik-Tok mellé

2021. szeptember 20. - Pléh Dániel

Charles De Gaulle sok mindennek elmondható, de zeneipari szereplőnek nem. Sőt, kötve hisszük, hogy 50-70 évvel ezelőtt gondolta volna, hogy híres mondása- Ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére!- 2021-ben a zeneipar kapcsán kerül majd említésre.

A helyzet mégis ez, méghozzá nem is akárkik, az audio streaming piac vezetője a Spotify és a közösségi media egyre meghatározóbb kínai szereplője, a Tik-Tok kapcsán.

tiktok_mobilescreen.jpg

Elsőre a párhuzam- azaz, hogy a Tik-Tok a Spotify versenytársa lenne meredeken hangozhat, de ha rövid távon nem is, közép és hosszú távon feltétlenül erről beszélhetünk.   2020 ugyanakkor egyértelműen a Tik-tok éve volt, és ez talán a legfontosabb terület: a népszerűség. A kínai cégnek nagyon-nagyon jót tett a koronavírus illetve az azt követő  lezárások. Az otthon  ragadottak szinte mintha  rákattantak volna a Tik-Tokra, az alkalmazásszám pedig felrobbant a 2020-as évben. A Tik-Tok immáron több, mint 2 milliárd felhasználója nem kevesebbet jelent, minthogy a minden harmadik-negyedik ember a világon fent a kínai oldalon és fent van a telefonján a kínai cég alkalmazása.És ha nem  is ilyen volumenben, de igen meredeken nő azokon a piacokon ahol elérhető a kínai cég Spotify vetélytársa szolgáltatása is!

Ha és amennyiben ezt elfogadjuk, akkor a Spotify teljesen logikus lépést hajtott végre azzal, hogy a tik-tok előfizetők egy részének ingyenesen elérhetővé teszi saját szolgáltatását.

Az ajánlat a 18 éven felüli ( hihetetlen, de a Tik-Tok esetében ez meglepően fontos kitétel..) Tik-Tok felhasználókra vonatkozik, azaz ők érhetik majd el, országtól függően 3 vagy 4 hónapon át a Spotify prémium verzióját. S hogy mely országokról beszélünk? Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország és Törökország, azaz szinte kizárólag európai piacokon folyik majd ez az éles kísérlet…

Ennek több oka is lehet, némelyik a svéd cég tájékon keresendő, némelyik pedig  valószínűleg pont  a kínai céghez köthető. A Spotify a bundle teszteléséhez legjelentősebb európai piacait  választotta, azaz semmi esetre sem vádolható azzal, hogy ne adna teret a promóciónak, amely várhatóan Tik—Tok felhasználók ezreit segíti majd Spotify eléréshez. A Tik-Tok számára- amely saját maga is rendelkezik egy, alapvetően a fejlő piaci igényekre fókuszáló audio streaming szolgáltatással-  pedig a partnerség nem jelent konkurenciát a Resso számára, hiszen olyan piacokon lesz elérhető a Spotify-Tik-Tok bundle, ahol a Resso nem elérhető, a Tik-Tok ellenben igen.

A két cég célja persze a promócióval gyökeresen ellenkező, de ez a szép az üzletben, hogy ellenkező célok néha összehozzák a vetélytársakat. A Spotify célja egyértelműen az lehetett a lépéssel, hogy a Resso-t el nem érő Tik-Tok felhasználók számára streaming zenei alternatívát mutasson. A Tik-tok számára pedig  a Spotity partnerség lehetőséget nyújt arra, hogy az amúgy is hihetetlenül sikeres márkát  tovább népszerűsítse. Azt, hogy melyikük számítása jön majd be, meglátjuk 1-2 éven belül, szinte biztosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6216668552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása