Free Music!

Antitröszt fenyegetés vagy forradalom?

2008. szeptember 21. - Pléh Dániel

Ígéretünknek és az események sodrásának megfelelően folytatjuk „élő” közvetítésünket a Myspace Music indulásáról. A legfontosabb még nyitott kérdés jelen pillanatban, az indulás időpontja. A tárgyalásokhoz közel álló források szerint technológiailag minden készen áll, ugyanakkor az egyetlen, még függőben levő majorrel, az EMI-al a tárgyalások egyre bíztatóbban haladnak, s úgy tűnik reális esély van rá, hogy teljes major kiadó támogatás mellett induljon a szolgáltatás.

Az indulás mellett ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja a zeneipari szakembereket a kérdés, hogy  milyen formában és mennyit fog a Myspace fizetni a kiadóknak az ingyenes streamekben felhasznált tartalmakért cserébe,valamnt mikor fognak (ha befognak egyáltalán) kerülni a repertoárba a független kiadók tartalmai.
 
Mindez akár antitröszt kérdéseket is felvethet, hiszen streaming jellegű szolgáltatást már korábban, más szolgáltatók is bevezettek , azonban ez lesz az első olyan szolgáltatás, ahol a kiadók maguk tulajdonosok is lesznek egyben.
 
Pontosan az újfajta üzleti modell adja a Myspace számára (és hosszú távon a többi szolgáltató számára is) a lehetőséget a jelenlegi elavult, és a valóságtól elrugaszkodott, per stream alapú díjfizetéstől való eltávolodásra. Ezzel ugyanakkor nagyon komoly antitröszt kérdések is felszínre kerülnének, hiszen a kiadók tulajdonképpen saját hasznukra és a többi, versenytárs kárára módosítanák az üzleti modellt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr30674507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása