Free Music!

Google Music, második nekifutás

2011. október 24. - Pléh Dániel

 

Úgy tűnik,hosszú hónapok lagymatagsága után a Google ismételten felmelegíti zenei próbálkozásait és az egyébként még abszolút nyitott felhő alapú piacon valóban fontos és érdemi lépéseket tesz.
 
Mint ahogyan arról múlt héti bejegyzésünkben írtunk, a hírek szerint a Google MP3 áruház nyitást fontolhatja a közeli jövőben. Mint már akkor is írtuk, önmagában a Google Music-tól független ilyen szolgáltatás indításának nem nagyon láttuk, látnánk értelmét.Ezt a véleményünket az azóta történtek alá is támasztják, hiszen egyértelművé vált, hogy az Mp3 letöltés, a tervek szerint most már valóban teljes funkcionalitással bíró Google Music egyik funkciója lesz tulajdonképpen.
 
Maga a koncepció ugyanakkor változott tavasz óta, ennek az oka pedig nem más ,mint a Google nagy közösségi projektje a Google+. A zenei szolgáltatás ebbe épülne bele az által, hogy a Google+ felhasználók egymásnak ajánlhatnak zenéket, melyeket egy alkalommal, teljes terjedelmében meg is lehetne hallgatni, illetve ide integrálódna be a már jelenleg is elérhető és működő felhő alapú Google Music Beta szolgáltatás.
 
 
A Google+ erőteljes indulása jelentősen megváltoztatta ugyanakkor a piaci helyzetet, amelybe a Google belevágna a szolgáltatással. A Google+ ugyanis úgy tűnik biztosítani tudná azt a közösségi hátteret ami olyannyira fontossá kezd válni a zenei szolgáltatások sikerében.
 
A hírek szerint ugyanakkor a kiadói megállapodások- melyek gyakorlatilag tavasszal meghiúsították a teljes funkcionalitású Google Music indulását- jelenleg sem állnak érdemben előrébb, mint akkor.
 
A tárgyalásokhoz közel álló források szerint a négy nagy kiadó közül a legbiztosabbnak az amúgy ezer sebből vérző EMI részvétele mondható. A Universal és a Google között többfordulós, de eleddig inkább sikertelen, mint sikeres tárgyalások zajlottak. A SONY Music továbbra sem elégedett a Google találati lista szűrésével és azzal, amilyen lépéseket a keresőóriás az illegális tartalmak megosztása ellen tett és tesz. A legtávolabb a megállapodástól a Warner Music áll, amely számára egyszerűen a Google által kidolgozott üzleti modell nem elfogadható. Az Apple-el szemben ugyanis a Google a felhő alapú szolgáltatást és a tárhelyet ingyen kínálja.
 
A hírek szerint a Google vezetői magas szinten jelezték a lemezkiadók felé, hogy a szolgáltatást 1-2 héten belül minden körülmények között elindítják. A megállapodással nem rendelkező kiadók tartalmait értelemszerűen nem terjesztheti majd a cég a szolgáltatás keretein belül, ami azt jelenti, hogyha ragaszkodnak az induláshoz, úgy nem minden tartalom lesz majd elérhető. Ami ezen a szinten és ilyen erős verseny esetében azt gondoljuk megengedhetetlen lenne.
 
A helyzet így kissé zavaros. Annyi biztos, hogy a Google nem mondott le arról, hogy belépjen a felhő alapú szolgáltatások piacára és érdemi vetélytársa legyen az Apple-nek. Egyértelmű ugyanakkor, hogy érdemben nem sikerült előrébb jutni a kiadókkal folytatott tárgyalásokban, azaz a helyzet a tavaszihoz képest nem változott. Pontosan ezért szavazunk arra a verzióra, hogy 1-2 héten belül nem fog elindulni teljes funkcionalitással a Google Music továbbra sem, ellenben a Google+ adta hatások kihasználása érdekében egy újabb béta verzió megjelenése elképzelhető.  Elképzelhető, de helytelen lépés lenne…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr813327622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása