A földi sugárzású rádiók egyre sanyarúbb sorsáról, valamint az on demand rádiók, azok közül is elsősorban a Pandora drámai ütemű előretöréséről korábbi postjainkban részletesen beszámoltunk.
A Facebook zenei direktívájának elindulásával azok a szolgáltató partnerek, akik lehetőséget kaptak a benne való részvételre, hatalmas lehetőséget kaptak arra, hogy a Pandora után eredjenek.
Ugyancsak beszámoltunk már arról, hogy a Facebook Music indulása azonnal pozitív hatást fejtett ki a Spotify látogatottságára, használatára. Mindez persze nem is meglepő, egy 800 millió regisztrálttal rendelkező közösségi oldal zenei szolgáltatójaként.
A kérdés sokkal inkább az, hogy ezen rövid idő alatt, ami az amerikai piacokra való bevezetése illetve a Facebook Music indulása óta eltelt, meddig jutott a svéd Startup a vetélytársakkal összemérve.
Az igazság az, hogy nem sokra. Amint a lenti ábrán látható is, látogatószámot tekintve a legnépszerűbb az iTunes, közel 20 millió havi látogatóval. Az Apple szolgáltatását alig lemaradva követte a Pandora, 18 millió látogatóval. A két éllovast tisztes távolságból követve (nagyon lemaradva) követi a sokszor eltemetett és rendre újjáéledő Rhapsody 4.5 millió látogatóval, a negyedik helyen található a Spotify, 2.5 millió látogatóval.
A távolság tehát nagy, és az adatokból az tükröződik, hogy a Facebook által támogatva is még hosszú idő kell a Spotify-nak ahhoz, hogy népszerűségben felvegye a versenyt a tengerentúli piac nehézsúlyú versenyzőivel.
Bíztató ugyanakkor, hogy ha csak a streaming szolgáltatások tekintjük, úgy a Daniek Ek és csapata a második helyen áll, nem sokkal lemaradva a Rhapsody mögött. A Facebook-n lehetőséget kapó szolgáltatók versenyét pedig toronymagasan vezeti a svéd szolgáltató!