Mintahogyan azt korábbi bejegyzésünkben említettük is, 2011 vége illetve 2012 eleje érdekes, kihívásokkal teli időszak lehet a Spotify számára az amerikai piacon való megragadás és sikeresség szempontjából.
Az amerikai előfizetők számára bevezetett, fél éves ingyenes használati jog ugyanis ebben az időszakban kezdenek el lejárni, azaz a szolgáltatás eddig ingyenesen használó amerikai felhasználók számára szép lassan elérkezett a döntés ideje.
Ítélkezni ugyan még korai lenne, de úgy tűnik a svéd zenei szolgáltató nagyon ügyesen játszik az ingyenesből fizetőssé váló felhasználói számára kínált alternatív lehetőségekkel, illetve ügyesen kezeli a lemorzsolódást, ugyanis a tengerentúli piacokon való megjelenésnek köszönhetően nem csakhogy a felhasználószám növekedett- ez érthető lenne- hanem a fizető felhasználók aránya is dinamikus növekedésnek indult és eléri most már a 20%-ot!
Ezen (is) fellelkesülve állíthatta Ken Pasrks, a Spotify tartalmi vezetője, hogy a cég kitart, a jövőben is a legalább kétlábú bevételi struktúra mellett. Az elsődleges a hirdetési bevétel, a nem fizető felhasználók aktivitásaiból, a második értelemszerűen mag az előfizeti díj bevétel. A jövőben pedig ez a kör tovább bővülhet, hiszen az alkalmazásokban keletkező bevételekből a Spotify az Apple példáját követve ugyancsak részesülni szeretne majd.