Free Music!

Zuhanásnak indultak az iTunes zenei bevételei

2014. október 28. - Pléh Dániel

Arról, hogy az Apple számára miért is ( lehet) egyre fontosabb a streaming piacra való belépés, több alkalommal is írtunk már itt, a Muzzak oldalain. Az amerikai cég zeneárhuáza az iTunes store továbbra is dominálja az a lá carte letöltések piacát, csak mindeközben maguk az egyedi leöltések kezdtek meredek esésbe, legalábbis a világ egyik ( ha nem a) legfontosabb piacának számító Egyesült Államokban.

A piacon uralkodó trendekről folyamatosan frissülő információkkal rendelkeztünk, arról ugyanakkor, hogy maga az iTunes áruház hogyan teljesít- és nem csupán a tengerentúlon- általában csak az Apple, mint tőzsdei cég jelentéseiből lehet következtetni.

2013-ban, a 2012-es adatok alapján még csupán a növekedés csökkenéséről, illetve az egy felhasználóra vonatkozó , iTunes-on belüli zenei költések csökkenéséről beszélhettünk. Most, bő másfél évvel azután, már sokkal egyértelműbb kiejelentések tehetők.

itunes_bevetelek.jpg

Mint ahogyan az az, ábrából is látható a 2012-es bevételi maximum után az iTunes zenei bevételi meredek csökkenésnek indultak , ami egészen tavaly őszig az iTunes Radio bejelentéséig tartott, ami a csökkenést emelkedésbe mozdította , az idei évben ugyanakkor láthatóan ismét, kevésbé meredek ellenben sokkal tartósabbnak tűnő ütemben csökkenésnek indultak a zenei bevételek A csökkenés feltételezhetően megállítható ( lenne) de ehhez az Apple-nek ugyanúgy egy lépést kell tennie a streaming felé.

Ez a lépés pedig egyre egyértelműbben, egyre több forrás által megerősítve a Beats Music iTunes-ba integrálása lesz majd. Az Apple idei lépéseit összegezve a jövő iTunes-a egyszerre nyújt majd al lá cart dal letöltési lehetőséget, rádió jellegű streaming szolgáltatást hagyományos rádiós tartalmakat, valamint klasszikus értelemben vett streaming szolgáltatást. Mindez lényegében egy kis mértékben felturbózott Spotify-nak vagy Deezer-nek feleltethető meg, csak több év késéssel. Az Apple nem is feltétlenül a funkcionalitással szeretne győzedelmeskedni ( bár a Beats Music szakemberei vélhetően sokkal több bátor ötletet visznek majd bele a szolgáltatásba, mint anno az Apple mérnökei tették az iTunes-al) sokkal inkább azzal, hogy az új iTunes streaming szolgáltatás lényegesen olcsóbb lesz, mint a jelenleg piacon elérhető streaming szolgáltatások, ami fontos lehet ahhoz, hogy a streaming tömegtermékk válhasson, a zenére kevesebbet költők bevvonásával.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr986833719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása