Free Music!

50 millió fizető felhasználója ellenére bajban lehet a Spotify

2017. március 21. - Pléh Dániel

Tavaly szeptemberben  érte el a Spotify a 40 millió előfizetőt, hogy aztán  alig 2 hónappal ezt követően az Apple Music jelentette be, hogy feleannyi, azaz 20 millió felhasználója van.

spotify_50.jpg
S hogy mindez miért fontos? Azért, mert a streaming piac lényegében kettészakadt, a vezető pozícióért egyértelműen a svéd cég és az Apple harcolnak. ( hogy ez mindig így lesz-e az persze már egy másik kérdés..)

A Spotify újabb ezúttal kerek mérföldkőhöz érkezett, hiszen immáron 50 millió felhasználóról számolhatott be Daniel Ek cége. A növekedési ütem impresszív, hiszen azt jelenti, hogy alig 1 év alatt nőtt 30 millióról 50 millióra felhasználó szám, azaz egy év alatt közel sikerült megduplázni a Spotify használók számát!

spotify_subs_50mill.jpg

Azt is jelenti ugyanakkor, hogy minden jel szerint a növekedési ütem elérhette a maximumát. Ha sikerül egy ideig tartani ezt, az azt jelentheti, hogy 2017-ben a svéd cég további mintegy 20 millió új felhasználóval bővülhet majd, és megközelítheti a 70-75 milliós  határt.

S hogy mi akkor mégis a gond? Alapvetően az, hogy a svéd cég a jelek szerint elérte növekedési ütemének maximumát, azaz innen már csak lefelé vezet, vezethet az út, miközben   az Apple Music egyre erősödő ütemben növekedhet majd, illetve a piacon megjelennek olyan, nehezen figyelmen kívül hagyható vetélytársak, mint az online rádió piacot uraló Pandora, vagy az Amazon illetve a zenei szolgáltatásait úgy tűnik  integráló Google.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr2412311307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása