Free Music!

Kínai tulajdonba kerülhet a Spotify

2017. augusztus 10. - Pléh Dániel

A streaming piac vezetője, egyértelműen a svéd Spotify, ugyanakkor ennek az elsőségnek, egyre borsosabb ára van, ezt valószínűleg mostmár a Spotify irodákban is kezdik felismerni. Daniel Ek-re és cégére már lassan 4 éve felettébb nagy nyomás nehezedik a befektetői részéről annak érdekében, hogy tőzsdére lépjen és ennek köszönhetően a befektetők elkezdjék a befektetett tőke fokozatos kivonását. 

spotify-ipo.jpg

A svéd cég amolyan köztes megoldást talált ki minderre: valamilyen formában az idén valóban megjelenik majd a New Yorki parketten a Spotify, azonban nem részvénykibocsátás, hanem úgynevezett direct listing révén. Ez esetben a cég  meglevő részvényeivel  ( tehát nem újakkal, szemben az IPO-val)  lehet kereskedni a parketten, azonban a publikus kibocsátás kimarad, azaz befektetőknek nem kell előre megvásárolniuk a részvények egy bizonyos hányadát, meghatározott áron.

Azt, hogy a Spotify  ( a formájától függetlenül)tőzsdére megy-e több dolog  határozhatja meg. Az egyik maga a tőzsde környezet, ami nem túl kedvező IPO szempontból. Egyrészt fekete felhőként lebeg  bármilyen potenciális digitális zenei tőzsdei kibocsátás felett a Deezer szörnyű emlékképe , másodsorban az idei év legjobban várt  IPO-ja, a Snapchat (egyelőre)  méretes kudarc, harmadrészt pedig a jelenlegi egyetlen tőzsdén is jelen levő  digitális zenei befektetés, a Pandora sehogy nem tud szépen kinéző történet lenni a befektetők számára.

A tőzsdére menetel- ( ha egyáltalán megvalósul bármilyen formája) ugyanakkor már önmagban is egyfajta kényszerűség. A 2000-es évek közepén, amikor Daniel Ek befeketői prezentációját gyártotta és tartotta, egészen biztosan nem az a végkifejlet szerepelt benne, hogy „és majd tőzsdére visszük a céget a kedves befektetőkkel együtt” Sokkal inkább az, hogy a Spotify-t megvásárolja majd valamelyik, akkori média óriás.

Az akkori médiaóriások ( Nokia, HTC, Sony, Microsoft) már vagy drámaian meggyengültek vagy lényegében kiszálltak a digitális zenből ( ahogyan azt a Microsoft tette: szépen, csendben..) A jelenlegi médiaóriások ( és egyben a Spotify legnagyobb ellenfelei)- az Apple, a Google, az Amazon-  mind rendelkeznek már streaming szolgáltatással ( vannak akik nem is eggyel) és az extrém eseteket leszámítva nem valószínű, hogy bármelyikük megvásárolná a Spotify-t azon az értéken ( 8 milliárd dollár) amennyire a svéd cég taksálja magát. Esetleg szba jöhetne a facebnook, de amennyire óvatos ( még mindig) Mark Zuckerberg ezen a téren, sokkal valószínűbb, egyfajta videó  tartalom központú  disztribúciós együttműködés például a Vevo-val.

Hogy ki, kik lehetnek akkor  esetleges, potenciális Spotify vásárlók? Alapvetően távol keleti telecom és médiaóriások!

tencent_penguin.jpgA kínai telco óriás könnye lehet, hogy megelőzi majd a Spotify-t a tőzsdére menetelben, de ettől elvonatkoztatva is vezető szolgáltatása a QQ Music a világ vezető streaming szolgáltatásai közé tartozik, már most is! A kínai cég minden lépéséből érződik, hogy szeretné leérni, hogy  hasonló elbánásban és figyelemben részesüljön, mint a nála sokszor kisebb nyugati streaming szolgáltatók. Ebben a folyamatban a Spotify megvásárlása nyilván statement jellegű lenne. A pénz nem lehet gond gond, egy 200 milliárd dolláros árbevételű cég esetében…

 

alibaba.jpgAz Alibabát elsősorban az e-commerce kapcsán ismerjük itt nyugaton, de az is ismert tény, hogy az Alibaba-nak komoly zenei tervezi vannak, hiszen  nemrég zenei üzletág indítását jelentette be! A zenei termék már eleve integráltan jelenik majd meg az Alibababa Taboa návre keresztelt szolgáltatásában. Egy újabb integráció nem lenen nagy gond, és ugyanaz, ami a Tencent-e igaz, igaz  kínai vetélytársára is!

baidu_logo.jpg

A Baidu sem mondható ismeretlennek a digitális zenei téren, a Baidu Music indulása óta, bár cégméretben  messze elmarad az előbbi két  cégtől. A Spotify segítségével a Baidu egyszerre tudná  kivédeni az Apple általi fenyegetettséget a kínai piacon és emelné globális szereplővé a Baidut.

 

wandagroup-logo.pngDalian Wanda: A surranó pályán könnyen befuthat győztesként a zeneipari befektetésekkel nem, azonban komoly szórakoztatóipari portfolióval rendelkező  Wanda group, amely számára sem az akvizíció, sem a nyugati terjeszkedés nem idegen. A pénz náluk sem lenne akadály, hiszen árbevételük meghaladja a 100 milliárd dollárt…Ugyanakkor az is igaz, hogy a Wanda group rendelkezik a legkevesebb zeneipari tapasztalattal és kötődéssel. 

 

Persze a legvalószínűbb kimenetelnek továbbra is a direct listing alapú megoldást tűnik, azonban hogyha bármilyen oknál fogva ez meghiúsul és a egyértelművé válik, hogy a Spotify hosszabb ideig sem tud tőzsdére lépni, úgy az akvizíció kérdése igenis napirendre kerülhet. Ha pedig ez megtörténik, úgy jobb ha mindenki felkészül egy távol-keleti vevőre

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr4512295239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása