Az elmút egy év sok más egyéb mellett arról (is) szólt, hogy a zeneipari szereplők, de leginkább a kiadók egyre aktívabban (elkeseredettebben?) próbáltak új és működőképes üzleti modelleket találni. Ide sorolható a DRM eldobása, melyet az EMI vállalt el elsőként, ide sorolható Doug Morris és a Universal Nokiával közös direktívája, vagy a SONY BMG különböző formátumban megjelentetett albumai.  

A sorból szinte fájdalmasan hiányzott a Warner Music, amely azonban az elmúlt napok eseményei alapján feltétlenül a lista élére kívánkozik.  A hajdan szebb napokat látott kiadó, extravagáns vezetője Edgar J Bronfman egy igaz iparági veteránt, a Geffen records hajdani vezetőjét Jim Griffint bízta meg. három éves mandátummal annak érdekében, hogy egy forradalmian új megoldás révén növelje drasztikusan a zeneipari bevételeket.

A modell első hallásra egyszerű, és szerethető: az internetezők, egy fix, az internetszolgáltatóknak fizetendő havidíjért cserébe ingyenesen, és korlátlan mennyiségben tölthetnének le zenéket az internetről.  

A mögöttes gondolat kétirányú: egyrészt a kiadók szemében réges-régóta a fájlcserélés, és ennek eszköze, maga az internet valamint az internetszolgáltatók jelentik a legfőbb ellenséget. Másrészt pedig az elmúlt évek hagyományos és digitális zeneterjesztési modelljei alapján egyértelműnek tűnik, hogy a zenei tartalmak, min individuális elemek, önmagukban a legritkább esetben piacképesek. A zene, min tartalom vagy szolgáltatás az, amely az internetezők érdeklődését felkelti, leköti.   

Könnyen lezárhatnánk az írást annyival, hogy mint a legtöbb az elmúlt évben felszínre került kezdeményezés sorsát, ezt is az idő fogja eldönteni.  Jelen esetben ugyanis nem erről van szó. Valamennyi a bejegyzés elején említett nemzetközi kiadói útkeresésben egy közs pont van: az a lá carte fizetésről az előfizetés alapú modellek felé való elmozdulás. Ezt tűzte ki célul maga elé a jelenlegi domináns online szereplő, az Apple is. Azonban egy ilyen jellegű szolgáltatás csak és kizárólag abban az esetben lehet sikeres, hogyha telje vagy közel teljeskörű tartalmat biztosít, nem csak hogy a major, hanem a független kiadók repertorárjából is. A jelenlegi útkeresésesek azonban pont ez ellen hatnak, és inkább arra utalnak, hogy megindult a nagy kiadók, mint zeneletöltő szolgáltatók megjelenése a piacon, amely egy hosszú, és véres a tartalomtulajdonosok, és a digitális zeneforgalmazók között háború kezdetét is jelentheti.    

Lassan több, mit egy éve jelent meg Steve Jobs, már-már legendásnak mondható írásában a DRM eltörlésére szólította fel a kiadókat.A várakozásokkal ellentétben, drasztikus, és drámai bevételnövekedést a zeneipar -egyelőre- nem könyvelhetett el, ellenben régi vágyuk, hogy legyen az Apple-nek és az iTunesnak egy vetélytársa megvalósult.

Érdekes módon mindehhez az első lökést, maga az Apple és Jobs adta meg avval, hogy az EMI, mintegy 150 ezer dalra rúgó katalógusát DRM mentes formátumban is elérhetővé tette. Ekkor gyakorlatilag minden iparági szereplő, szakértők, újságírók , az Apple totális uralmát emlegették. Tévedtek. Nagyon. Ugyanis ellenben az újságírókkal, és a szakemberekkel, a tartalom tulajdonosai, a kiadókat kifejezetten zavarta, zavarja, hogyha egy adott piaci szegmensben nincsen verseny. Márpedig Jobs gyakorlatilag ezt érte el, s így alkupozíciója igen-igen erős volt a kiadókkal szemben

Az események innentől fogvas láncreakció szerűen zajlottak. Elsőként, a legnagyobb kiadói, a Universal hagyta cserben Jobsot és csapatát,amikor is az Amazonon tette elérhetővé brutális méretű katalógusát s evvel egy időben havi meghosszabbításúvá tette az Apple-l érvényben levő szerződését.

Sokáig nem igazán történt semmi lényeges előrelépés, egészen 2007 decemberéig, amikor is a Pepsi promóció hírére gyors egymás utána Warner és a SONY BMG is csatlakozott. A DRM mentes tartalomversenyben az Amazon tehát átvette a vezetést, hiszen mintegy 4.5 millió dalt kínál digitális jogvédelem nélkül, szemben az Apple 2 millió dalával.

A DRM hanyatlása tehát megtörtént,legalább is az Egyesült Államokban, s várhatóan 2008 során a fontosabb európai piacokon is be fog következni a régóta várt nyitás. A nyitás ennyi ideig való elhúzódását legtöbben a kiadókra fogták az elmúlt években. A helyzet nem biztos, hogy ennyire egyértelmű...A legjobb példa nyilván maga Steve Jobs és az iTunes, akik számára a saját, Fairlight technológia és az egész iPOd+iTunes duális berendezkedés fenntartásához komoly üzleti érdekeik fűződnek.

De nem csak az Apple-t lehet felhozni, a verbálisan DRM ellenes, de gyakorlatban DRM párti szolgáltatók között. A Real Networks, és a Rhapsody is ide sorolható. Vezérigazgatójuk, Rob Glaser már 2005-ben a DRM elhagyását sürgette, ehhez képest a mai napig mindössze 13 000 DRm mentes album érhető el, elsősorban a független kiadók tartalmai közül a Rhapsody szolgáltatási palettájában.

A sort folytathatnánk a Napsterrel, amely részben múltja, részben jelene miatt is folyamatosan a DRM elhagyását erőltette, lépéseket, kompromisszumokat nem tett ennek érdekében, így most már ők is csak az árral sodródva próbálják utolérni az Amazont.

A tanulság igen fájdalmas, és egyértelmű, akár Steve Jobs, akár a késlekedő Rhapsody vagy Napster vezérek számára: A DRM felszabadításával a legnagyobbat az nyerte, nyeri, aki az első volt. Ez pedig az Amazon.

Az elmúlt napok ,hetek az Apple-ről, és a Myspace zenei kezdeményezéseiről szóltak, most azonban ismét úgy tűnik, mintha a kiadók kezdenék átvenni a kezdeményezést. Az EMI bejelentése, mely szerint csatlakozik a Nokia, alapvetően a Universal-al kidolgozott Comes With Music direktívájához úgy tűnik egy újabb tűzijáték hullámnak volt a kezdő lövése csupán.

Rolf Schmidt-Holtz, a SONY BMG vezérigazgatója a Franfurter Allgemeine Zeitung-nak nyilatkozatában, hírügynökségi jelentések szerint azt nyilatkozta, hogy a lemezkiadó komolyan fontolgatja egy saját, majd minden hordozható lejátszóval, közütk az Ipoddal is(!!)kompatibilis, havi díj ellenében igénybe vehető zenei szolgáltatás kialakítását.

A hír önmagában is érdekes, különösen az iPod említése miatt,s egyben azt is jelenti, jelentené, hogy a dalokat MP3 formátumban szerezhetnék meg az előfizetők. Nyilatkozatában a havidíj nagyságáról is beszélt, 6-8 euró közé helyezve azt.

Érdekesnek, és a zeneipari blogok, és szakemberek körében meglehetős értetlenséggel fogadott hír, egyelőre ugyanis nem igazán látható, hogy egy ilyen, korlátozott tartalommennyiséggel rendelkező szolgáltatás hogyan tudja tudná felvenni a versenyt akár az Apple napokban bejelentett hasonló szolgáltatásával, vagy az Amazon letöltés alapú megoldásával.

Az Apple ingyenes, lejátszó vásárlással kombinált szolgáltatásának tervén felül egyértelműen a hét kiemelkedő híre volt az Amazon Pepsi promóciójával kapcsolatos feszültség.

A problémát az okozza, hogy az Amazon, mint e-kereskedelmi óriás ugyanazon a piacon, ugyanazokért a vevőkért harcolt, mint a Wal-mart, vagy a Target. A Super Bowl óta dübörgő, Justin Timberlake-t is felvonultató kampánnyal kapcsolatban több, amúgy a Pepsi kulcsfontosságú partnerének számító áruházlánc jelezte már kifogásait, mondván, érthetetlen, hogy a Pepsi egy olyan kereskedővel állt össze, egy ilyen mértékű promócióra, aki nem is értékesít Pepsi termékeket.

A tiltakozásukra válaszul, a Pepsi üdítőkről eltávolították az Amazon logóját, így gyakorlatilag a promóció a kereskedőóriás zeneletöltő szolgáltatásának említése nélkül zajlik tovább.

A vita izgalmas és tanulságos, hiszen nagyon jól mutatja, mennyire maradiak még mindig az FMCG cégek, s mennyire nehéz az új és adaptív marketing megoldásokat elfogadtatni velük. Az Amazon számára pedig fájdalmas tanulság, hogy az Apple 2004-es, ugyancsak a Pepsi-vel lebonyolított promóciója végül is miért sikeredett felemásra, és hagyott keserű szájízt mindjárt résztvevőben.