Free Music!


Orosz milliárdosé a Warner Music

2011. május 10. - Pléh Dániel

A Warner Music eladásával kapcsolatban nagy reményeket fűztünk a közelmúltban, hiszen az egyik befektetői csapat tagja volt a Napster alapító Sean Parker. Sajnos Parker és csapata a végjáték előtt kiesett a licitből, így az igazi szakértői befektető megjelenését már…

Tovább

Az EMI-Spotify megállapodás is megköttetett?

 A több, mint egy évig gyakorlatilag eredménytelen próbálkozások után úgy tűnik a Spotify valóban képes volt megtenni azt a bizonyos első fontos lépést a SONY-val való megállapodás révén, s a többi kiadóval eleddig álló tárgyalások hirtelen felgyorsultak, s az amerikai…

Tovább

Önálló Zenéruházat hoznak létre a nagy nemzetközi kiadók?

A zeneiparnak, azon belül is elsősorban a kiadóknak több, az internet megjelenése óta fenntartott olyan elképzelésük van, melyek megváltoztatásában rendíthetetlenek. Az egyik, a kalózkodás notórius üldözése, a működképes és a célcsoport (a „kalózok”) számára is…

Tovább

Az EMI folytatja DRM mentes hadjáratát

Az iTunes-al kezdték, mert avval „illet” kezdeni. Azonban már a deal megkötésekor több helyről, igaz megerősítés nélkül hallani lehetett olyan információkat, melyek szerint nem az Apple lesz az utolsó, és főleg nem az egyetlen partner a DRM mentes tartalmak terjesztésében.…

Tovább
süti beállítások módosítása