Free Music!

Facebook-ra optimalizál a MOG!

2011. szeptember 22. - Pléh Dániel

 

A Spotify amerikai piacokra való belépésével a világ digitális zenei színtereinek leginkább telített, legversengőbb piacára lépett be. Ezzel minden valószínűség szerint a svéd startup vezetősége is tisztában volt, a valóság azonban azt gondoljuk még talán őket is meglepte.
 
Az amerikai zenei piac ugyanis az a piac, ahol egy szolgáltatásról valóban kiderül, szeretik-e. Véletlenül, komoly felhasználói bázis, értékes és érdekes funkciók, teljes tartalom nélkül esélye sincsen senkinek a sikerre. Ami pedig működik, azt azonnal, szemérmetlenül másolják a vetélytársak.
 
Ez utóbbit tapasztalhatta meg saját bőrén a Spotify. A Facebook várhatóan elinduló zenei platform ja és az abban valórészvétel hatalmas kitörési lehetőség azon szolgáltatók számára, akik lehetőséget kaptak minderre. Ugyanakkor- mintahogy azt egy korábbi bejegyzésünkben elemeztük a platform önmagában nem jelent majd sikert. Az, azok a szolgáltatók húzhatnak majd belőle hasznot, akik a Facebook sajátosságait kihasználó szolgáltatással lesznek jelen.
 
Ha ezt a „versenyt” nézzük, akkor abban a mezőnyt magasan a MOG vezeti, legfrissebb fejlesztéseinek köszönhetően. Az egykor egyszerű zenei blogból kifejlődött és általunk nagyon kedvelt szolgáltatás, az eredetileg tisztán előfizetős modellből elmozdul az ingyenes és prémium (fizetős) modell felé. Ez tulajdonképpen a svéd Spotify másolása lenne de mégsem az, ugyanis az ingyenesség nem órákban mérhető a MOG esetében, hanem egy egyfajta felhasználható egyenleg formájában, (mely a Freeplay nevet kapta) amely meghatározott számú dalból áll. Az egyenleg ugyanakkor nem áll vissza az alapszintre, automatikusan minden hónap elején. Értéke és mértéke attól függ, hogy az előző hónapban tulajdonosa mennyire volt aktív a szolgáltatáson belül. Mennyi dalt osztott meg a közösségi oldalakon, mennyi dalt értékelt, hány playlistet hozott létre, meghívott-e újabb felhasználókat a rendszerbe stb. Hol működhet a legjobban egy ilyen jellegű, jutalmazáson alapuló rendszer? Igen, a Facebook-on!
 
 
A vállalkozás feltétlenül érdekes és figyelemreméltó. Az aktivitások jutalmazása több online szolgáltatástípus esetében működött már, kérdés, hogy a zenei tartalmak és szolgáltatások esetében fog-e. 
 
A józan ész és logika azt diktálja,hogy igen. Hiszen a felsorolt aktivitás típusok a zenehallgatás szerves résztét képezik. A zenei tartalmak a legtöbbet megosztott, legnépszerűbb tartalmak a közösségi oldalakon. Jelenleg szinte mindenki videókat oszt meg, hiszen a fizetős szolgáltatásokból való dalmegosztás esetében pont maga a tartalom nem élvezhető, hiszen a szélesebb tömegek elől el van zárva. Ha mindez ingyenes és emellé még a megosztó jutalmat is kap, minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy működjön a közösségi része is a zenei szolgáltatásoknak. És ez az, amin a közeg- azaz a Facebook- hatalmasat tud majd erősíteni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr13230654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása