Free Music!

Az Rdio is ingyenessé teszi a zenehallgatást

2014. január 27. - Pléh Dániel

A Beats Music indulása kapcsán egyfajta pánik lett urrá a streaming piac szereplőin. A Spotify az indulás időpontjának ismertté válásával gyakorlatilag egy időben  bejelentette, hogy eltörli az eddigi korlátozásait az ingyenességre vonatkozóan. A vírus úgy tűnik fertőző, ugyanis, a tengerentúli streaming piac, tulajdonképpen második legnagyobb szereplőjének tekinthető, alig két hónapja intenzív nemzetközi terjeszkedés fogó  Rdio hasonló bejelentést tett.

rdio_logo.png

A cég blogján tett bejelentés alapján a szolgáltatás desktop része, az Egyesült Államokban ingyenes lett, azaz  ingyenesen, hirdetésekkel megszakítva lehet élvezni a beépített rádióállomásokat, lehet lejátszási listákat építeni, korlátok nélkül.  A beépített rádióadók pedig mobilon is ingyenesen igénybevehetőek maradnak.

Az Rdio lépése nagyon sok tekintetben logikus, sőt azt is mondhatjuk logikusabb, mint  a Spotify-é volt. Az ősszel ugyanis a szolgáltató résztulajdonosa lett a az amerikai helyi rádióhálózatot üzemeltető Cumulus media, így minden adott ahhoz, hogy az Rdio, a most teljessé tett ingyenességet valóban dollárokra tudja váltani.  Úgy is fogalmazhatunk, hogy az Rdio, tulajdonképpen nem tett mást, mint reálisan értékelt a helyzetét a streaming piacon. A Spotify dominanciája, a Beats Music  megjelenése, a Deezer várható piacra lépése mellett egy olyan,  relatív kis tőkéjű  startup, mint az Rdio számára nem sok babér teremhetett volna hosszú távon. A Cumulus média 1500 fős hirdetési csapatával ugyanakkor a hirdetési piacon bizonyosan jobb eredményeket érhet el, mint akár a Spotify, akár a Dezeer.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr565762433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása