Free Music!

Küszöbön a digitális zeneipari hidegháború?

2014. március 17. - Pléh Dániel

Az elmúlt, a Texas-ban évente megrendezendő és az utóbbi években egyre fontosabb digitális zenei bejelentésnek otthont adó SXSW előtti hét felettébb eseménydúsra sikeredett, sőt tulajdonképpen eseménydúsabb volt- szakmai értelemben- miként maga az összejövetel, mindezt pedig a Beats Music és Spotify akvizícióinak bejelentése okozta.

Azt., hogy a két akvizíció mire is szolgál, mely területet érinti , mind a Spotify, mind a Beats Music esetében kifejtettük. Az, hogy a két akvizíció egymás utáni bejelentése és tényük mit jelent, talán érdekesebb is, mint a tranzakciók ténye.

spotify-vs-beats-music.jpg

A Spotify lépése, pusztán stratégiai oldalról teljes mértékben érthető. A streaming szolgáltatások mögött levő hatalmas 20-30 millió dalból álló zenei adatbázisok mérete csak akkor nyer értelmet, amennyiben azokban levő zenei tartalmak megismerését a szolgáltatás különböző eszközökkel elősegíti. Ehhez pedig rengeteg, rengeteg adat és az adatok közötti kapcsolatok értelmezése, feldolgozása és másodlagos kapcsolatotok alakítás szükséges. Az Echonest pedig pontosan ebben volt, lényegében piacvezető, ráadásul úgy, hogy nem egy, hanem több, nagy látogatottságú oldalt szolgált ki és kapott így elképesztő mennyiségű adatot., ajánlórendszerének finomításához.

A Spotify akvizíciója tehát értelmezhető egy az ajánlórendszer fejlesztése érdekében végrehajtott beruházásként. Mindez azonban sok tényezőt figyelmen kívül hagyó vélemény lenne. A sok tényező ez esetben pedig nem más, mint az, hogy az Echonest a Spotify legfontosabb vetélytársainak- Clear Channel-féle iHeartradio a Beats Music, az Rdio az MTV és vetélytársa, a VEVO- számára nyújtott és nyújt- nagy kérdés meddig- szolgáltatást. Az akvizícióval pedig nem kevesebb történt, minthogy a Spotify szolgáltatja vetélytársai számára azok működésének egyik legfontosabb kellékét. Mindez a legnagyobb jóhiszeműséget feltételezve is komoly üzleti kockázatokat rejt magában.

A tinta szinte ég meg sem száradt a Spotify-Echonest akvizíción, az első partner, az Rdio már is jelezte, hogy a jövőben nem az Echonest, hanem más partner megoldását használja majd. Teszik ezt annak ellenére, hogy a többi elérhető partner nem rendelkezik annyi tapasztalattal, mint az Echonest és annak ellenére, hogy a változás feltételezhetően mind a felhasználói felület, mind a háttérfolyamatok esetében változtatásokat igényel majd.

Az Echonest a sikere az elmúlt években egyben az API-k sikere is volt. Az elmúlt években a nyílt forráskodú API-k segítségével rengeteg technológiai cég élvezhette ki a bennük rejlő előnyöket és építhetett a segítségükkel ötletes, új szolgáltatásokat. Az API-k használata jelentősen csökkentette a belépési költségeket, miközben tulajdonosaik számára adatok elképesztő mennyiségét biztosította, a nagyon jó reklámon felül. Az, hogy a Spotify mit csinál majd az Echonest-el, mennyire hagyja meg szabadon használhatóak és mennyire törekszik majd arra, hogy maga számára előnyöket kovácsoljon belőle, a jövő zenéje, (sicc!) de nagyon jelentős hatással lesz majd a teljes zenei ökoszisztéma felépítésére.

Arra az ökoszisztémára, melyet a Beats Music akvizíciója is formál majd, jó eséllyel. Amint azt az akvizíciót bemutató bejegyzésünkben is írtuk, valamennyi streaming szolgáltatás az előadók számára barátságos hely szeretne lenni, ebben a versenyben tehát úgy tűnik a Beats Music előnyre tehet szert az előadói kapcsolatokkal hosszú-hosszú idő óta küzdő Spotfy-al szemben. Egy pillanatig se gondoljuk azonban, hogy az ugyancsak az Echonestet használó Beats Music, ilyen röviddel indulása után elsősorban az előadók miatt hajtotta végre a tranzakciót. A fő ok sokkal inkább a Spotify és a svéd cég akvizíciója. A Beats Music lépése sokkal inkább válasz erre, mint stratégiai lépés.

Mindez pedig könnyen egyfajta digitális zenei hidegháborúhoz vezethet, amelyben a küzdő felek már nem az előfizetőkért, sokkal inkább egymás ellen harcolnak. Egymás ellen harcolva, pedig nehezen lehet majd előfizetőket szerezni…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr55858813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása