Free Music!

BRÉKING: A Facebook (végre) belép a zeneiparba!

2015. július 09. - Pléh Dániel

A Facebook a világ legnagyobb közösségi oldala, immáron mintegy 1 milliárd regisztrált felhasználóval. Az 1 milliárd felhasználó pedig óriási lehetőséget és erőt rejt magában. Az, a terület, ahová a Facebook valóban, teljes mellszélességgel belép, alapjaiban változik meg. Márha belép, teljes mellszélességgel..

facebook_portfolio.png

A zeneipar ugyanis eddig nem ilyen volt! Nem igazán akart Mark Zuckerberg igazán központi szerepet betölteni, annak ellenére, hogy 2010-ben igen komoly terveket villantott fel a tartalomipar és benne a zeneipar megváltoztatását illetően. a jelek szerint nem igazán akart és akar. Sokkal inkább egyfajta prémium forgalomterelő szerepet töltött be. A Facebook zenei platform pontosan emiatt, a kezdeti sikereik ellenére nem is hozta el azt a sikert amit a Facebook és a partner zenei szolgáltatók reméltek. Az eddigi távolságtartó hozzáállást felülírhatja ugyanakkor egy komoly stratégiai terv, még pedig a videó piacért indítandó küzdelem. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a Facebook vonzódása a videótartalmak iránt nem teljesen új keletű: 2012-ben a Mark Zuckerberg igen komoly tárgyalásokat folytatott a már akkor is egyre meghatározóbb szerepbe kerülő prémium zenei videó szolgáltató, a Vevo megvételéről. A Vevo aztán maradt Google érdekkörben, a Facebook meg nehezen indult a tőzsdén, hogy aztán más, jelentős akvizíciók sorát bonyolítsa le.

A különböző hosszúságú videótartalmakért és az azokban való hirdetések elhelyezéséért folyó harc azonban újból a zenei videó tartalmak felé mozdíthatja el a világ legnagyobb social szolgáltatását! A Facebook vetélytársa ugyanis már messze nem csupán a Youtube, hanem a professzionális videótartalmak piacára berobbanó Snapchat is. Mindez pedig nem jelent mást, minthogy a közösségi szolgáltatások és a professzionális tartalomszolgáltatások közötti határ teljesen eltűnt, mivel fogyasztói oldalról egyre inkább elvárás a natív tartalomfogyasztás, magukban a közösségi szolgáltatásokban.

Ez a helyzet pedig még egy olyan óriást, mint a Facebook is lépéskényszerbe hozott, ahogy a piacon keringő pletykák mutatják. A hírek szerint ugyanis a Facebook hamarosan megjelenik a piacon saját natív videó megoldásával, mintegy 6-8 partnerrel, melyek között minden valószínűség szerint lemezkiadók is lesznek!

 

A Facebook-Youtube videó csata

A Facebook videószolgáltatása fiatalnak mondható a 2005-ben indult Youtube-hoz képest. Így is évek óta megvolt a lehetőség, hogy a legnagyobb közösségi szolgáltatásra is feltöltsünk videókat, de igazából a videótartalmak szárnyalása 2014 elején kezdődött el, amikor a hírfolyam algoritmusát megváltoztatva a videótartalmak is hangsúlyosabban kezdtek megjelenni.

Ennek a hatása is hamar meglett, ugyanis idén januárban már azt jelentette be magabiztosan Mark Zuckerberg, hogy napi 4 milliárd videómegtekintést regisztráltak oldalaikon. A Youtube egyelőre ennél magasabb napi videó-megtekintés adatokról számolna be, azonban havi szinte lényegében megegyezik a két szolgáltatást használók száma. ( Facebook videó: 1.3 milliárd, Youtube: 1.3 milliárd) Még aggasztóbb lehet a Youtube számára, hogy bizonyos felmérések szerint a fontosabb brandek négyszer annyi videót töltöttek fel a Facebook-ra, mint a Youtube-ra, miközben a Facebook-ra feltöltött videók lényegesen magasabb nézettséget és aktivitást váltanak ki a megtekintőkből.

S ha mindez nem lenne elég: a Facebook graph search segítségével mindennél többet tud a videómegtekintőkről, végtelen precizitással tud hirdetéseket megjeleníteni, erre pedig a Youtube jelenleg nem képes.

A forgalom tehát egyre inkább megvan a Facebook kezében, innen pedig a következő logikus lépés, a forgalom monetizálása, pontosan úgy, ahogyan azt a tartalomtulajdonosok szeretnék…

 

A kiszivárgott információk szerint a videó szolgáltatás abszolút hasonló módon működik majd, mint a nagy vetélytárs Youtube esetében. Azaz a kiadók minden egyes videólejátszás után kapnak majd bevételeket illetve a videók előtt elhelyezett reklámok által generált bevételekből is részesülnek majd.

Azaz minden egyes feltöltött tartalom esetében azokat egy a Youtube Content ID-hoz hasonló rendszer beazonosítja, azokat, a tartalomtulajdonos pedig eldöntheti, hogy engedélyezi-e a videó megjelenését, a reklámbevételekből való részesedés mellett vagy letiltja azt.

A - természetesen - meg nem erősített információk alapján a tárgyalások a Facebook és a tartalomtulajdonosok, különös tekintettel a nagy lemezkiadók között már régebb óta zajlanak, a szolgáltatás indítására pedig akár hónapokon belül sor kerülhet, ugyanis a Facebook nem saját fejlesztésben tervezi megvalósítani a videószolgáltatást.

Az igaz hab a tortáén ugyanakkor nem a videószolgáltatás lehet: A források ugyanis kiemelik, hogy a kaliforniai cég egy hosszabb zenei roadmap-et egyeztetett a kiadókkal, amelynek a következő lépése egy audio streaming szolgáltatás lenne, feltételezhetően valamikor a jövő év folyamán.

A Facebook természetesen elképesztő felfordulást okozhat, az amúgy sem éppen nyugodt audio és video streaming piacon, eleve azzal, hogy nem tudni, az audio streaming szolgáltatás fejleszti vagy akvizíció révén oldja majd meg…Azt se feledjük, hogy az árazáson és azon, hogy hogyan integrálja majd magát az zenei ajánlatot az alap szolgáltatásába illetve például üzenetküldő szolgáltatásával, rengeteg múlik majd…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr757592450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása