Free Music!

Öt digitális zenei jóslat 2015-re

2015. január 14. - Pléh Dániel

Egy évvel ezelőtt,a 2014-es év zeneipari kilátásait elemezve több jóslatot is tettünk, melyek alapvetően a piacok racionalizálódását jelezték előre. 2014-ben a legfontosabb kérdések tisztázódását, és a fontosabb zenei piacokon minden eddiginél nagyobb, erőteljesebb és keményebb versenyt vártunk.

 A 2015-ös évvel kapcsolatban a korábbi évekkel ellentétben meglehetősen kevés a bizonytalanság, nagyjából látható, hogy milyen fontosabb fejlemények várhatóak az év során. Most röviden megpróbáljuk felvázolni az öt legfontosabb várható eseményt, ami meghatározhatja a 2015-ös év digitális zenei hangulatát.

1. Az Apple streaming szolgáltatással lép a piacra

Az lényegében a Beats Music akvizícója ( de már előtte is) tudható, hogy az Apple számára nem maradt más választása, minthogy saját maga is belépjen a streaming piacra. Az ősszel több olyan lépést is tett Steve Jobs hajdani cége ( Beats Music bezárása, tárgyalás a kiadókkal a kiadói díjak csökkentéséről) amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy egy a többihez képest feltételezhetően olcsóbb az iOS8-ba integrált  stremaing szolgáltatással lép majd piacra az Apple.

apple-welcomes-beats.jpg

 

2. Hivatalosan is elindul és rengeteg vihart kavar a Youtube Music Key

A Youtube streaming és videóklip szolgáltatást ötvöző szolgáltatását már a tavalyi évre várta a piac, a kiadókkal való lassabb tárgyalások azonban azt eredményezték, hogy publikusan majd csak az idei év első negyedévben indul el a szolgáltatás.

Az a szolgáltatás, amely egészen biztosan alapjaiban forgatja majd fel a digitális zeneipart. Egyrészt azáltal, hogy a szolgáltatás a Youtube része lesz, már indulásakor a, így a Youtube Music Key legjelentősebb streaming szolgáltatóvá válik majd. A fogyasztói oldalon, azzal, hogy a videók mellett a szolgáltatás indulásával a videó nélküli tartalmak streamelési lehetősége is megjelenik majd, azaz a Youtube egy szempillantás alatt szintet lép és egyszerre lesz videó és audio streaming szolgáltatás. Az előadói oldalon pedig azzal, hogy a jelenleg, a Youtube-ra érvényes licenszek a prémium szolgáltatás esetében nem feltétlenül lesznek érvényesek, s ebből sokan egészen biztosan hasznot próbálnak majd húzni.

3. További kiadókkal állapodik meg a Soundcloud és valóban streaming szolgáltatás lesz belőle

2014 a berlini cég számára igazi hullámvasút év volt. De a lényeg, hogy az év végére sikerült tető alá hozni az első kiadói megállapodásukat, 2015-ben pedig várhatóan újabb megállapodások követik majd mindezt, ami hatalmas lehetőséget jelenthet a Soundcloud számára…

Hatalmas lehetőség, ugyanis a Soundcloud kiterjedt független kiadói kapcsolatrendszerével, jól beágyazott előadói kapcsolataival, elég nagy és aktív felhasználói táborával olyan feltételekkel rendelkezik, melyekkel más streaming szolgáltatások nem nagyon. Mindehhez a major kiadói repertoárt hozzáadva a berlini cég szolgáltatása katalógusméretét tekintve, felveheti majd a versenyt az iTunes sokak által megközelíthetetlen méretűnek tartott katalógusával, s így akár a streaming szolgáltatások vezető szereplőjévé válhat. 2015 feltételezhetően megadja majd erre a választ…

soundcloud-logo_recorder.gif

 

 

4. Egyre több kérdőjel a Spotify jövője körül

Spotify viszonylag csendes 2014-es éven van túl. Az Echonest hosszú távú befektetésnek inkább beillő megvásárlásán túl a legfontosabb esemény a 10 millió prémium, illetve az 50 millió "mezei" felhasználó elérése volt. A piaci adatok alapján kétség sem férhet ahhoz, hogy a Spotify a streaming piac jelenlegi vezető szolgáltatása.

A svéd cég több nehéz éven van már túl, de 2015 feltételezhetően egy újabb, minden eddiginél nehezebb év lesz. Az Apple valamint a Youtube streaming piacon való megjelenésével, az Amazon fapados streaming szolgáltatásával új, nagyon erős ajánlatot állít majd a svéd cég ajánlatával szembe. Várhatóan mg egy év múlva is a Spotify lesz a piacvezető, de tőzsdére lépés vagy a befektetők által remélt eredménye exitre egyre kisebb az esély…

5. Minden eddiginél több vita az előadói jogdíjak körül

A 2014-es év, és szinte bizonyosan kijelenthető, hogy a 2015-ös év is a streaming szolgáltatások további előretöréséről szól majd. A streaming illetve a streaming jellegű szolgáltatások ugyanakkor az előadók számára kisebb bevételeket biztosítanak, int a CD eladások vagy az a lá carte letöltések.

Az előadók és a különböző előadókat képviselő szerveztek már 2014-ben is hevesen támadták a streaming illetve on-demand rádió szolgáltatókat, és mindez 2015-ben várhatóan csak erősödni fog, így egyre több és több esetben fordul majd az elő, hogy meghatározó előadók a tartalmaikat csak késleltetve teszik elérhetővé a streaming szolgáltatások keretein belül.

Összefoglalva, 2015 egy meglehetősen zajos, botrányoktól sem mentes év lesz a digitális zenében. Egy olyan év, amelynek a végén ugyanakkor rendkívül tőkeerős médiacégek válnak a vezető szolgáltatókká, miközben az újabb fajta, harmadik generációs digitális zenei szolgáltatások is elkezdenek megjelenni a háttérben…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr227070151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása