Free Music!

Idén elindul a csak zenei videókból álló Youtube!

2009. április 12. - Pléh Dániel

 

A Youtube-n elérhető zenei videoklipek helyzete, monetizálása gyakorlatilag 2008 év vége óta az egyik legtöbbet megvitatott téma a digitális zenében. Az elmúlt szűk négy hónapban többféle verzió és napvilágot látott  a zenei videók jövőbeni sorsáról, sőt magának a Youtube-nak a user generated tartalomtól való eltávolodásáról
 
Csütürtök reggel, a Google és a Universal által tartott közös telefonkonferencia ugyanakkor a legtöbb kételyt eloszlatta ez ügyben…
 
A két cég bejelentette ugyanis, hogy még az idén piacra viszik, közös vállalkozásként a csak zenei videokat tartalmazó videómegoldásukat. A portál technológia támogatását a Google, a tartalmakat pedig a Universal adja majd.
 
David Eun, a Google stratégia ikapcsolatokért felelős igazgatója a telefonkonferencia során kiemelte „ az új szolgáltatás a Google számára egyfajta távolodást jelent attól, ahogyan eddig elképzelték a Youtube mögött rejlő üzleti modellt, a kiadók részéről pedig a tartalompartnerek kezelésében jelent majd komoly változást.” Mindkét cég vezetői biztosak abban, a létrehozandó portál lesz a web leglátogatottabb zenei portálja.
 
A két vég vezetői a bejelentés során elmondták, a zene videók a Vevo-ról lesznek elérhetőek, egy speciális arculatban megjelenő videoplayer segítségével,  ugyanakkor maga az új szolgáltatás erőteljesen meg fog jelenni a Youtube felületein is, egy saját csatornán keresztül.
 
A bejelentés kapcsán két kérdés merült fel azonnal:
 
  1. Mi lesz a többi kiadó tartalmaival? A Universal köztudottan erőlteti az exkluzív megállapodásokat tartalompartnerekkel, s ezen megállapodásokon keresztül kínál részükre kedvezőbb feltételeket.  A felhasználók és ezáltal a hirdetők számára ugyanakkor a tartalom teljessége az egyik legalapvetőbb szempont.
  2. A vevo látogaottsága mennyire lesz biztosítható? A hatalmas Yotube mellett hogyan lesz képes a Googgle az eilt videók felé terelni az embereket úgy, hogy az ne legyen irritáló?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr691058613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása