Free Music!

A Google belefáradt a kiadókkal való egyeztetésekbe

2011. április 17. - Pléh Dániel

 

A minap  itt a blog hasábjain pont arról elmélkedtünk, vajon a Google és az Apple számára mit jelent az Amazon meglepetésszer piacra lépése a zenei tárhelyszolgáltató ( aka. Cloud alapú zenei szolgáltatás) piacra.
 
Jót biztosan nem, ezt leszögeztük és a Google közeli forrásoktól származó információk ezt megerősíteni látszanak.  A Google campuson ugyanis kezd roppant mód borús és hektikus lenni a hangulat a zenei projekt környékén. A cég által természetesen meg nem erősített hírek szerint két, szélsőséges álláspont között hezitál. Az egyik szerint követnék az Amazon példáját és a kiadói megállapodások hiánya ellenére elindítanák a szolgáltatást. A másik- amúgy jelen helyzetben levéssé hihető lehetőség szerint- a cég a hosszú-hosszú ideje eredménytelen kiadói tárgyalások miatt az egész projektet is kész (lenne) feladni.
 
A tárgyalások amúgy, a pletykák szerint nem is állnak olyan rosszul, mint ahogy azt sokan- köztük a mi blogunk is- gondolták, gondoltuk. Egyetlen egy kiadó kivételével a Google-nak mindenkivel sikerült megállapodnia. A kakukktojás kiadó a Warner Music, amely ezen újfajta zenei szolgáltatásokban rejlő potenciált felismerve(?)gyakorlatilag kisebb- nagyobb mértékben a túlélését látja bennünk, s ennek megfelelően tarthatatlan és a szolgáltatás alapkoncepiójához hasonlítva  értelmezhetetlen követelésekkel álltak elő, melyek következtében a szolgáltatás elfogadhatatlanul drága lenne a potenciális ügyfelek, zenerajongók számára.
 
 
S ez volt az a pont, amikor a Google vezetői, látván az Amazon bátorságát, saját maguk is fontolóra vették a B tervet. Hogy működhetne-e mindez a gyakorlatban? Nehéz megjósolni. Egyrészt a kiadók számára hihetetlen presztízs veszteséget jelentene, hogyha ekkora médiacégek választanák egymás után azt az utat, hogy kiadói engedélyek és megállapodások nélkül indítanak el, kétséges jogi helyzetű szolgáltatásokat. A másik oldalról nézve ugyanakkor, egyáltalán nem irigylésre méltó helyzet párhuzamosan perben állni az Amazon-al és a Google-al. Jó döntést tehát egyik oldalon sem egyszerű hozni. A Google számára ugyanis a piacra lépés, a kiadói engedélyek nélkül már önmagában véve is csak egy válaszlépés, a károk csökkentése érdekében. Az igazi problémát talán ez jelenti, nem is a hiányzó warner licence és a kockázatok…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr952824531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása