Free Music!

BRÉKING: Hamarosan megjelenik az Apple új zenei szolgáltatásával?

2012. március 22. - Pléh Dániel

 

Arról, hogy a pay per track szolgáltatások napjai egyre inkább meg vannak számlálva többször is, legutóbb múlt héten írtunk blogunk oldalain. Régóta beszédtéma mind iparági körökben, mind itt nálunk , hogy az iTunes Match messze nem az a felhő alapú szolgáltatás (még) amely akkor a lépést jelentene a digitális zenében, mint anno az iTunes jelentett.
 
Régóta pletykálják, hogy a streaming bevezetésének maga Jobs volt a cégen belül a legnagyobb ellenzője, így halála és a cégtől való távozása után ismét felerősödtek az Apple-ön belül is azok a hangok, melyek az iTunes streaming irányba való kiterjesztését sürgetik.
 
A legfrissebb, túl sok részletet nem tartalmazó pletykák alapján mindez akár heteken belül meg is történhet! A lépés sok tekintetben érthető és logikus lenne. A Spotify, a Pandora és a többi, egyre gyarapodó és egyre erősebb streaming szolgáltatás közép távon is de hosszú távon bizonyosan veszélyezteti az Apple zenei dominanciáját. Meglepő lenne ugyanakkor a lépés, hiszen ehhez a kiadói szerződéseket ismételten módosítani kellene a cupertinoi cégnek, melynek előszeléről egész biztosan hallottunk már volna. Kifejezetten meglepő lenne, hogyha alig egy héttel az Apple legutóbbi keynote-ját követően ilyen rövid idővel újabb, ilyen horderejű bejelentést tenne.
 
Mi a magunk részéről a pletyka ellenére is arra voksolunk, hogy az Apple majd valamikor az év későbbi részében tesz zenei téren jelentős bejelentést, bejelentéseket. Sietségre nincs is igaszán okkuk. Mert bár valóban egyre veszélyesebb ellenfélnek tűnik mind a Spotify, mind a Pandora, az Apple előtt indult felhő alapú szolgáltatások egyelőre sikertelenek, az iTunes továbbra is dominálja az egyedi dalletöltési piacot, azaz piacvezető szerepe zenei téren biztos és megkérdőjelezhetetlen. Ha lép, akkor piacvezetőként a logikus az (lenne), hogyha maga diktálná az irányt és a feltételeket, nem a vetélytársak lépéseire próbálna válaszolni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr304333100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása