Free Music!

Songza:az ideális akvizíciós célpont?

2013. június 25. - Pléh Dániel

Az on-demand rádiók piacát a Pandora uralja, efelől nem lehet kétség. Lehet, hogy ezen változtatni fog az Apple szolgáltatásának megjelenés, de nem rövid távon.   Az elmúlt bő egy évben ugyanakkor az élénkülő piac adta lehetőségeket kihasználva egyre több és több szereplő lépett a piacra. A 2008-ban az Amazon által felvásárolt Aimee street ötletgazdái és vezetői által létrehozott Songza egyszerre próbálja a Pandora által nyújtott interaktivitást ötvözni azzal, hogy a zenefolyamot helyek, napszakok, hangulatok alapján állíthatjuk össze.

A májusban megjelent Songza 3.0 alkalmazással a startup nem csupán  a felhasználói felületét újította meg jelentősen, hanem minden eddiginél könnyebben elérhetővé tette a különböző hangulatokon alapuló rádiószolgáltatásának elérhetőségét! Az új verzió mást, eleddig fájdalmas problémát is megjavít(hat), ez pedig az egy adott előadóhoz hasonló zenék hallgatási lehetősége, azaz pontosan az, amiben a Pandora jelenleg messze a legerősebb a piacon.  A mobilalkalmazás ugyanis lehetővé teszi, hogy a keresett előadót tartalmazó , szakemberek által összeállított csatornákra/playlistekre  keressünk, relevancia szerint súlyozva. A Record Store Clerk funkció pedig a hallgatott zenéink alapján az újonnan bekerült zenei tartalmak közül.

Hogy mindez mire lehet elég a Long island-i cég számára? Ha a közel 5 millió regisztrált felhasználóját vesszük alapul és hasonlítjuk a piacvezető Pandora 240 milliós táborához, akkor azt kell mondjuk, nagyon hosszú út áll még előttük.   Ha az ötletességet, a koncepciót vesszük alapul, akkor a Songza a TOP5 tagja. Relatív kevés felhasználó, erős funkcionalitás. Azaz a tökéletes akvizíciós célpont…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr585262942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása