Free Music!

Zenei stratégiát kell váltania az Apple-nek

2014. május 12. - Pléh Dániel

Az Apple számára a digitális zene sokáig egy végtelenül egyszerű, egyismeretlenes egyenlet volt, melynek a megoldás minden esetben az iTunes volt. Az eleinte csupán zenekezelő, majd később áruházzá alakult szoftver előbb a tengerentúl, majd a világ legnagyobb zeneáruházává vált és úgy tűnt, az Apple számára semmi nem indokolja, hogy a streaming és egyéb zenei szolgáltatásokkal foglalkoznia kelljen.

A tavalyi éven azonban felgyorsultak az események . Az év közepén, a 2012-es adatok alapján még azt írtuk, hogy az egyedi letöltések, és azon belül is az iTunes  uralma továbbra is totálisnak tekinthető. (..)2012-ben mintegy 44 millió amerikai vásárolt legalább 1 dalt valamelyik online zeneáruházból. A 44 millió letöltő közel 80%-a az Apple zeneáruházát használta erre célra, így abszolút nem meglepő, hogy az egyedi leötlési piac 63%-a az Apple kezében van és csak mesze lemaradva követi őt 22%-al az Amazon.

apple_recorder_1.jpgAz első intő jelek ugyanakkor már ekkor is észlelhetőek voltak , hiszen az iTunes letöltések növekedési üteme már 2012-ben elkezdett csökkenni. Feltételezhetően ez volt az a pont, amikor az Apple vezetésének és tartalomért felelős szakembereinek fejében először megfordult egy streaming jellegű szolgáltatás indításának lehetősége.

Mindezt közel 9 hónapnyi tárgyalás és a kiadókkal való egyeztetés követte , a végső termék pedig az iTunes Radio lett. Az Apple, on-demand rádiójával nem maga teremtett új piacot, hanem egy már létező és felettébb jól működő piacra lépett be, annak a reményével, hogy azt learatja, a hardverrel való integráció segítségével.

Ma, több, mint 8 hónappal a szolgáltatás indulása után egyértelműen kijelenthető, hogy az iTunes Radio minden tekintetben kudarc az Apple számára. Az on-demand rádiós piacon a piacvezető Pandora egyeduralmát semmilyen formában nem volt képes megkérdőjelezni , a kiadók és az Apple által is fontos funkciónak tartott rádióból indított dalvásárlást csak a felhasználók 1-2%-a veszi igénybe, mindezzel párhuzamosan pedig az egyedi letöltési piac- melyet az Apple dominál- 15%-al csökken.

Az iTunes bevételeinek csökkenése illetve a vetélytársak- a Spotify, a Pandora, a Youtube- dinamikus növekedése pedig azt az érdekes és pár évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnő helyzetet eredményezte, hogy az Apple részesedése nagy mértékben csökkent a kiadói bevételekben és ezzel párhuzamosan a súlya is a kiadókkal fennálló viszonyrendszerben.

A Cupertinoi cég alapvetően két, sok tekintetben eltérő, mégis össze függő komplex kérdésre kell, hogy választ és megoldást találjon.

Az első az Android térnyerése. A Google operációs rendszerének térnyerése melynek következtében világszerte a mobiloperációs rendszerek közel 40%-a Android és csupán 10%-a iOS-é, mindez pedig természetesen kihat a zenei szolgáltatások igénybevételére is. Az Android térnyerése pedig arra kényszerítheti az Apple-t, hogy kilépjen saját operációs rendszerének védelméből és a vetélytárs platformon is leérthetővé tegye az iTunes-t! A helyzet kísértetiesen hasonlít ahhoz a helyzethez, amivel anno Steve Jobs küzdött, még 2003-ban, amikor a kérdés az volt, az iTunes elérhető legyen-e Windows platformon. Akkor Jobs végül úgy döntött, hogy igen és ez is kellett az azt követő 10 év elképesztő sikereihez. Nagy kérdés, hogy az Android esetében mindez megismérelhető-e…?

A másik hatalmas dilemma a Cupertino-i cég számára, az iTunes átalakítása és eltávolodás az a lá carte letöltési modelltől. Ez ugyancsak egy végtelenül kényes téma az Apple számára, nem véletlenül mondta Jobs anno azt, hogy az Apple akkor indít streaming szolgáltatást, „majd ha a Pokol befagy”.

A pokol nem fagyott be, a helyzet még is az, hogy az Apple-nek könnyen lehet, hogy ebbe az irányba kell elmozdulnia. Az iTunes Radio már ebbe az irányba való finom elmozdulás volt, illetve szeretett volna lenni, de az eredmények egyértelműen mutatják, az Apple-nek drasztikusabb lépéseket kell tennie.

Az egyértelműnek tűnik ugyanis, hogy a a lá carte egyedi letöltési modell felett a fejlett piacokon eljárt az idő, bármennyire is szeretné ezt tagadni az Apple és a nagy lemezkiadók is. Ugyanakkor mint minden folyamat, ez sem egyik pillanatról a másikra zajlik, bizonyos piacokon pedig kifejezetten jól jöhet még az Apple-nek az iTunes, jelenlegi formájában, így az iTunes-t úgy kellene átalakítaniuk, hogy három, különböző zenefogyasztási módot—a lá carte letöltés, on-demand rádió, előfizetéses, streaming szolgáltatás ötvöznek.

A kérdés innentől kezdve immár csak az, hogy mindezt milyen módon és mennyi idő alatt valósítja majd meg Tim Cook cége.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr906025863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása