Free Music!

Tovább erősít zenei téren az Apple

2014. augusztus 25. - Pléh Dániel

Az Apple a Beats Music felvásárlásával fontos lépést tett annak érdekében, hogy a 2000-es évek közepe óta tartó digitális zeneipari dominanciáját megőrizze majd a 2010-es évek végéig.

Az Apple, sokáig kényelmes digitális zenepiaci helyzete valamikor a tavalyi év közepén kezdett el romlani. A streaming szolgáltatások előretörése, az a lá carte piac csökkenésemiatt ma már egyértelműen látszik, hogy az Apple-nek is drasztikusan át kell alakítania zenei stratégiáját és magát az iTunes-t is. Az Apple szárnyalásnak a kulcseleme a zene volt a 2004-2012 közötti időszakban. A Jobs-i elvek tökéletesen működtek, az egyedi letöltési piacot, majd magát a zeneipart is dominálni tudta az iTunes. Ahhoz viszont, hogy a 2015-2020 közötti dominancia is meg legyen, új stratégiára, új megoldásokra van szükség.

Ennek első lépése volt a Beats akvizíció, benne a Beats Music-kal, de úgy tűnik az Apple itt nem áll meg.Az egyelőre még meg nem erősített hírek szerint ugyanis az Apple 30 millió dollárt megvásárolta a Swell-t, a fejlesztői csapat pedig a vezetőkkel egyetemben az Apple-nél folytatja pályafutását.

swell-2.jpg

A tranzakció mindkét fél számára jó és hatásos lehet. Az Apple saját podcast alkalmazása nem túl népszerű, a Podcast kedvelők nem nagyon szeretik, elsősorban funkcionális hibákat emlegetve. A Swell számára pedig pontosan a népszerűség elérése tűnt egyre nehezebb feladatnak, ez az Apple támogatásával feltételezhetően nem lesz gond…

A Talk rádió Pandora-ja

A Swell azok számára kínál szinte tökéletes megoldást, akik szeretik a Podcast jellegű tartalmakat, ugyanakkor nehezen találnak új eleddig még nem ismert Podcastokat. Az alkalmazás ugyanis nem tesz mást, minthogy a BBC, az ESPN, a FOX, az ABC és további fontos audio podcastok híreit összesíti a tulajdonos személyes preferenciái alapján. A személyes preferencia, csak úgy, mint a Pandora esetében a hallgatott podcastok, az előre megadott érdeklődési körök illetve a követett Twitter accountok alapján módosul, finomul.

A szolgáltatás alig egy éves, 2013 nyarán alakult és hamar 7.5 millió dollárnyi befektetői tökét tudott megszerezni. A jó ötlet és a viszonylag biztosnak mondható befektetői háttér ellenére sem nagyon tudott ugyanakkor növekedni és igazán áttörni az ismertség határát.

 Az akvizíció egyben arra is rámutat, hogy az Apple a Beats Music felvásárlásával messze nem tekinti befejezettnek zenei stratégiájának átalakítását, amely a jövőben egyre inkább a streaming és a rádió körül forog majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr486556375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása