Free Music!

Miért is van igazából bajban a Pandora?

2015. február 10. - Pléh Dániel

A Pandora sikerrel túlélte és átvészelte az iTunes Radio indulását, azonban úgy tűnik, hogy magának a terméknek a megújulási képtelensége minden vetélytársánál sokkal nagyobb gondot okozhat a kaliforniai cég számára.

A befektetők az elmúlt hónapokban leginkább az aktív felhasználók számát kísérték figyelemmel az on-demand rádió üzleti adatai közül, hiszen ez az indikátor jelezte legjobban azt, hogy a regisztrált felhasználók mennyire használják a szolgáltatást és mennyire pártolna esetleg át az egyre szaporodó vetélytársakhoz.

pandora_2015.jpg

Mivel a kaliforniai adaptív rádió aktív hallgató száma nem nőt, nőtt bizonyos időszakokban csökkent is, ezért a befektetők ezt annak a jeleként fogták fel, hogy a cég növekedése megállt, s ennek megfelelően a részvényárfolyamok és meredeken csökkentek 2014 második felében.

A cég által nem régiben bemutatott 2014 utolsó negyedévére vonatkozó adatok ezt a kétely lényegében eloszlatták, ugyanis hosszú idő után ismételten 80 milliónál több aktív hallgatója volt a szolgáltatásnak decemberben.

A negyedik negyedév csalódást okozó mutatója a bevétel volt, ami 268 millió dollár volt, az elemzők által várt 276 milló dollár helyett. A bevételek megoszlása esetében a korábban felrajzolt trend abszolút megvalósulni látszik: a teljes bevétel 77% immáron a mobil hirdetésekből származik.

Az egész 2014-es évre vonatkozó adatait is közzé tette a Pandora, amely alapján a teljes évre vetítve 921 millió dollár bevételt ért el a cég. ( 44%-al magasabbat., mint az előző naptári évben) Éves szinten a cég a magas tartalomköltségek miatt még mindig veszteséges, 2014-ben a veszteség mértéke kicsivel meghaladta a 30 millió dollárt, ami az előző évi 40 millióhoz képest, 25%- os csökkenés, de még mindig azt jelenti, hogy az elmúlt 3 évben összesen mintegy 100 millió dollár veszteséget termelt a cég. (ami persze sokkal, sokkal kevesebb, mint például a Spotify vesztesége..)

pandora_stock_2014.jpg

A kaliforniai rádió tehát sok tekintetben vegyes, de a 2014-es évben a befektetők által igazán figyelt mutatók tekintetében jó utolsó negyedévet zárt. A részvényárfolyam mégis meredek zuhanásba került és 20%-ot vesztett az értékéből. Mire fel ez a pánik egy olyan részvény esetében, ami eleve tavaly február óta értékének több, mint felét elvesztette?

Az egyik ok feltétlenül az, hogy a cég az utolsó negyedéves illetve az éves adatok bejelentésével egy időben a 2015-ös év első negyedévre vonatkozó előrejelzését 220 millió dollárra tette, miközben az elemzők 244 millió dollár feletti összeget tippeltek, azaz a jelek szerint a cég vezetése sokkal pesszimistább, mint az elemzők ( voltak)

A legnagyobb problémát a Pandora számára a vetélytársak gombamód szaporodó száma jelenti. Az iTunes Radio, mint gyors megoldás, nem működött az Apple számára, ugyanakkor a Spotify már most is közelít a Pandora-hoz, a Youtube streaming szolgáltatása illetve a Beats Music alapú Apple streaming szolgáltatás egész biztosan érzékenyen érinti majd a céget.

A Pandora a közelmúltban és tervei szerint a közeljövőben is azon dolgozik, hogy monetizációs képességét javítani tudja. Ez a befektetői elvárások alapján illetve az alapján, hogy egyre inkább az érettség szakaszába jutó termékről beszélünk ( azaz   hatalmas növekedésre már nem nagyon lehet számítani, mint 2-3 éve..) teljesen érthető.

Ha azonban a várható piaci fejleményeket nézzük, akkor a Pandora hatalmas hibát követ el. Ahhoz ugyanis, hogy a sokkal tőkerősebb szereplőket, mint az Apple, a Youtube vagy akár az Amazon is maga mögött tudja tartani, elkerülhetetlen lesz, hogy módosítson, fejlesszen azon a terméken, ami alapkoncepciójában 8 éve változatlan.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr717146237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása