Free Music!

A szakadék szélén a Soundcloud

2017. február 13. - Pléh Dániel

A Soundcloud számára az elmúlt 2 év valóságos Canossa –járás volt. A hagyományos streaming szolgáltatássá válás és a nagy nemzetközi hanglemezkiadókkal való tárgyalás annyi kompromisszumot és nehéz percet igényelt, amit nehéz lehet elviselni, ugyanakkor meg lett az eredménye, hiszen a Soundcloud 2016 tavaszán belépett a hagyományos streaming szolgáltatók piacára.

soundcloud-ipad-biz-2016-billboard-650.jpg

A streaming szolgáltatóvá válásnak ugyanakkor ára volt/van.  A Soundcloud igen súlyos pénzügyi gondokkal küzdött, küzd!   Költségei meredeken növekedtek a költségei,sőt a fix ( azaz nem a tartalommal összefüggő) költségei is meredeken emelkedtek. Létszáma pedig tovább nőtt, immár 236 főre.

A 2015-ös év pénzügy adatai alapján pedig a berlini cég sok mindenbe belefogott, de a működésének racionalizálásába nem. A cég minimális mértékben 10%-al növelte bevételeit, amelyek immár meghaladták az 20 millió dollárt , azonban közben költségei  tovább növekedtek, és így  vesztesége is 25%-ot  meghaladó mértékben nőtt az előző évhez képest.

Ami igazán aggasztó, az pontosan ugyanaz, mint az előző években a Soundcloud fix ( azaz nem a tartalommal összefüggő) költségei továbbra is meredeken emelkednek. Létszáma  2015-ben tovább nőtt, immár 296 főre, ami 25%-os növekedés, a bérköltségek azonban ennél is többel, közel 50%-al emelkedtek, azaz sajnos a Soundcloud továbbra is roppant pazarló gazdálkodást folytat.

Ez a pazarlás, megterhelve a streaming szolgáltatások költségével pedig nem nagyon vezethet, vezethetett máshová, mint amerre a Berlini cég egyre gyorsuló tempóban halad: a csőd felé. A Financial Times hétvégi híre pedig mindent  alaposan felerősítette. A Londoni pénzügyi napilap szerint ugyanis  sorban távoznak a vezetők a Soundcloud éléről, aminek az oka pedig az, hogy a cég  egyre közeledik a fizetésképtelenség felé.  Az újság által idézett ( persze nem nevesített) német befektető szerint a Soundcloud menedzsment most már szinte könyörög az újabb befektetői körért és az azzal jár újabb friss és forró készpénzért.

A probléma ugyanakkor nem is feltétlenül a befektetési hajlandósággal van, sokkal inkább azzal ,mennyire cégüket értékelik a Soundcloud tulajdonosai. A Twitter egyes hírek szerint majdnem megvásárolta a Soundcloud-ot, de a jelöltek között megjelent az Apple neve, ősszel pedig  Spotify jelent meg,  pár héttel ezelőtt pedig a Google-t emlegették, mint esetleges vásárlót.

Egy dolog most már szinte biztosan kijelenthető: A Soundcloud számára  a Google - vagy bármilyen befektető- tűnik az egyetlen lehetőségnek a csőd elől való megmeneküléshez. A Berlini cég számára ugyanis az ide év befejezése újabb befektetések vagy éppen akvizíció nélkül már a menedzsment által elismerten sem biztosított.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr7612255418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása