Free Music!

Totális Apple Music offenzíva jöhet

2017. április 29. - Pléh Dániel

Arról, hogy a Beats Music alapjain felépült Apple Music egyre kevés szeretne csupán zenei streaming szolgáltatás maradni, idestova egy éve írtunk, idén pedig már egészen konkrét jelei is voltak.

apple-music-russia-.jpg

Nem ez lesz az első átalakulás az Apple Music életében, hiszen alig egy évvel az indulása után már átesett egy ráncfelvarráson, az ami most következik ugyanakkor nagyon nehezen lenne csupán ráncfelvarrásnak nevezhető.

Az Apple Music valamikor az év hátralevő részében ( jó eséllyel az új iPhone megjelenéshez igazítva…) megjelenő új verziója ugyanis minden tekintetben az Apple új stratégiájához igazodik majd, azaz fókuszában a videó tartalmak lesznek!

A már eddig is ismert terveken felül az Apple a Bloomberg tudósítása szerint újabb komolyabb befektetésekre tervez megvalósítani, amelyek hosszabb távon a zenén kívülre is mutathatnak…(lásd keretes)

A videó tartalmak felé való elmozdulás természetesen magát az alkalmazást is érinti majd. Jelenleg ugyanis a videótartalmak  alapvetően a háttérben vannak, ami alapjaiban változik majd meg, és az új Apple Music esetében szinte minden a videótartalmakról szól  majd.

Az Apple Music videós tervei

Az Apple Eddy Cue és  Jimmy Iovine vezette tartalmi csapata  nem ma kezdte meg a zenei tartalmaktól a videó tartalmak felé fordulást. Előbb csupán videóklipek gyártásáról volt szó, később  pedig már komplett showműsorok  illetve tehetségkutatók kerültek fel az étlapra.

planet-of-the-apps.jpeg

A sornak azonban itt nem hogy nincsen vége, hanem inkább csak itt és ezzel kezdődik el.  Az Apple terveiben  szerpele egy Can’t Stop Won’t Stop névre hallgató újabb showműsor, egy a Bad Boy Records működését, életét bemutató  film,  valamint egy Dr.Dre szereplésével leforgatandó  valóságshow. Könnyen lehet, hogy a Warner Music közreműködésével R. Kelly’s rap operája, a  “Trapped in the Closet is életre kelhet az Apple pénzéből, Kicsit a zenétől eltávolodva, pedig a hírek szerint Iovine olyan rendezőkkel tárgyalt, mint JJ- Abrams.

 

Az, hogy az Apple mennyire komolyan gondolja, hogy az Apple Music idővel a streaming piac iTunes-a lehet majd, azt  a videó és saját gyártású tartalmak felé való terjeszkedésen felül is indikálják lépések.

Nem is akármilyen lépések, hiszen az Apple a sokak által a jövő zenei szolgáltatásnak tartott üzenetküldő szolgáltatások egyik legnagyobbikával kötött megállapodást.

A világ legnagyobb zenei játszótere Kínából

Az alkalmazás segítségével saját magunk hozhatunk létre rövid videóklipeket –maximum 15 másodperc hosszúságban-   ( hasonlóan mint vetélytársa a Dubmash esetében)  illetve követhetjük a számunkra szimpatikus felhasználói profilokat.  

musical_ly.png

Az alkalmazás sikere töretlen  ( napi szinten 10 milliónál is többen használják) mégis ha az olvasó 20 évnél valószínűleg alig hallott róla. A  mágnest valóban a rövid, vicces zenei videók jelentik, amiért azonban ott is maradnak a tinik, az maga a közösség, ami kiépült a videók által.

A kulcsot pedig pontosan a videók hosszúsága jelenti.15 másodperc arra elég, hogy egy rövid történetet, poént elmeséljen, viszont kellően rövid ahhoz, hogy belőle egyszerre többet megnézzünk.

 

apple-musically.jpgA Musical.ly( mert róla van szó) és az Apple megállapodása értelmében azok a Musical.ly felhasználók, akik Apple Music előfizetéssel is rendelkeznek, a jövőben  a Musical.ly alkalmazásán belül teljes terjedelmében meghallgathatják ,majd a zenéket illetve a kedven  számaikat külön dedikált playlistbe rendezzék, amely aztán az Apple Music-ban is elérhető lesz.

Természetesen az együttműködésben semmi értelme nem lenne, hogy az Apple Music zenei adatbázisa nem lenne használható arra, amire a Musical.ly való: azaz rövid klipek készítésére. A musical.ly felhasználók az Apple zenei adatbázisából ,bármely dal ,bármely 15 másodperces részeltét kiemelhetik és felhasználhatják majd.

A megállapodás klasszikus win-win helyzetet teremthet. A Musical.ly számára egy újhabb olyan funkciót jelent, ami fenntarthtaja az érdeklődést a szolgáltatás iránt, arról nem is beszélve, hogy az Apple személyben egy igen mély-zsebű partnerrel gazdagodtak.

Az Apple számára pedig a Musical.ly kiváló lehetőség, a maga 200 millió, jórészt streaming-szűz fiatal felhasználójával, akik számára nem csak Apple Music, hanem sok-sok iPhone is eladható lesz…

Szűk két évvel az indulása után az Apple Music még mindig nem piacvezető, ami érezhetően zavarja is kicsit az Apple vezetőségét. A cél ugyanis valóban most már kimondva is az, hogy az Apple Music ugyanolyan domináns legyen, mint anno az iTunes volt. Vagy ahogyan Jimmy Ivine fogalmazott, az Apple Music-ot egy audiovizuális központtá tenni. Nem fog gyorsan ,enni, a vetélytársak is sokkal erősebbek, de úgy tűnik az Apple nagyon eltökélt!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr4112454145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása