Free Music!

Megmenekülhetett a Tik-Tok

2020. május 08. - Pléh Dániel

Napjainkban a zenei streaming szolgáltatások uralma ellenére egyre erősebben jelenik meg  a zenei tartalom a közösségi szolgáltatásokban, elsősorban a chat szolgáltatásokban is.   Ennek a piacnak a szinte egyeduralkodója a kínai Tik-Tok, a néhai Musical.ly  hamvain felépült  alkalmazás vállalkozás

tiktok_youtube.jpg

A  tulajdonos Bytedance egy, alapvetően a feltörekvő piacokra fókuszáló streaming szolgáltatással jelent meg bizonyos piacokon.  A Resso névre hallgató alkalmazás különleges megközelítése ( is)  az oka annak, hogy a Bytedance nem tudott megállapodni a nagy nemzetközi kiadókkal tartalmaik jogosításáról. Olyannyira nem, hogy ez illetve maga a Tik-Tok alkalmazás kiadói megállapodásainak hiánya, akár utóbbi létét is veszélybe sodorhatta(volna)

A feltételes mód indokolt, ugyanis a Financial Times Billboard  által megszellőztetett információk alapján ugyanis  a kínai cég és a kiadók hosszas tárgyalás után megállapodásra jutottak. A megállapodás ugyanakkor meze nem olyan hosszútávra szóló, mint amilyeneket tradicionálisan a tartalom partnerekkel kötni szoktak.  Az ilyen, rövidebb hatályú megállapodások általában akkor köttetnek, amikor a felek szeretnének megállapodni, de érezhetően komoly nyitott vitás kérdések vannak még, amelyeket a rövid távú szerződésen nem gond, ha nem oldanak meg

Fontos azt is leszögezni,hogy ezek a rövid távú megállapodások  csak a Bytedance fő szolgáltatására, a Tik-Tok-ra vonatkoznak. A nemrégiben piacra vitt Rosso esetében  A Bytedance-nek élő megállapodása van  a streaming zenei szolgáltatására  a Sony-val valamint a Warner Music-kal , ugyanakkor semmilyen megállapodása nincs a piacvezető Universal-al.

Fekete fellegek az égbolton-Jogvédői perek

 

us-publishing_companies.jpgÖnmagában a lemezkiadói megállapodások ugyanakkor nem feltétlenül elegendőek ahhoz, hogy a Tik-Tok nyugodtan folytathassa növekedését! Ehhez ugyanis szüksége lesz a zeneműkiadókkal való megállapodásokra is, melyek függetlenek az előbb említett rövid távú lemezkiadói megállapodásoktól.

Ezek hiányában  a dalszövegírók nem kapják meg saját részüket a Tik-Tok videók  alá berakott zenékből.  A zeneműkiadók tárgyalási pozíciója érdemben gyengébb,mint a lemezkiadóké, így gyakran előfordul, hogy velük már nem állapodnak meg a szolgáltatók.  Ilyenkor kapcsolódnak be az olyan érdekvédelmi szervezetek a vitába, mint a  National Music Publishers Association és fenyegeti meg általában perekkel a szolgáltatót, mint most a Tik-Tok-ot. Ezek a perek általában pedig peren kívüli megállapodással zárulnak, így alapvetően ettől nagyon nem kell tartania a kínai cég menedzsmentjének. 

 

A rövid távú megállapodás pont arra jók, hogy a felek között álló legjelentősebb nézeteltérések ellenére, valamilyen jogi keretet adjanak az együttműködésüknek. A kiadók  követelése roppant egyszerűen megfogalmazható: több pénzt, sokkal több pénzt szeretnének látni a világ jelenleg talán legnépszerűbb  közösségi szolgáltatásából. Érveik is vannak, nem is elhanyagolhatóak: Míg a Tik-Tok közel 500 millió felhasználója 2019-ben nagyjából 180 millió dollárnyi bevételt generált, addig az ugyancsak hirdetéses alapon működő amerikai mikroblog szolgáltató, a Twitter 150 millió felhasználója 3.5 milliárd dollár bevételhez segített a céget. ha ismerős a hasonlat és érvrendszer az ne lepjen meg senkit! A kiadók pontosan ugyanezzel az érvendszerrel mentek neki a Youtubenak 2 évvel ezelőtt!

Fekete fellegek 2- Kiüzetés a paradicsomból ?

A zeneműkiadói pereknél lényegesen nagyobb gondot okozhat a Bytedancenek  Donald Trump amerikai elnök Kína ellenessége. Ennek keretében ugyanis a fehér ház  jelenlegi ura a Tik-Tok-ot magát is nemzetbiztonsági kockázatnak bélyegezte…A Grinder 2018-as példája alapján mindez pedig akár oda is vezethet, hogy a Bytedance-nek el kelljen adnia részesedését a Tik-Tok-ban…

tik-tok-ketrec.jpg

A kínai cég két megoldási lehetőséget fontolgat a Trump okozta, az Egyesült Államokból való kitiltással is fenyegető  probléma megoldására:

  1. A cég egy részének értékesítése: A Bytendance hosszú távú tervei között amúgy is szerepel(ne) a  Tik- Tok tőzsdére lépés, így a mostani helyzetben  a cég egy kisebbségi részének értékesítése megoldás lehetne. Ugyanakkor ez egyben az is jelentené, hogy a tőzsdére lépési terveket hosszú évekre a fiókba kell helyezni, amit nem biztos, hogy szeretne  a tulajdonos most, növekedésének a csúcsa felé közeledve…

Székhelyváltás: Az amerikai kormányzati vádaktól függetlenül is nagyon szeretné magáról lerázni a kínai cég bélyegét a Bytedance és a Tik-Tok.  Ennek keretében gőzerővel dolgoznak azon, hogy Kínán kívüli  központot keressenek a mini klip oldalnak

 

Ugyan a Bytedance a Tik-Tok kapcsán  a jelek szerint elhárított egy nagyon fontos probléma további eszkalálódásának lehetőségét. Ugyanakkor ezzel a hosszú távú stratégai kérdések továbbra sem oldódtak meg. Valahogy ugyanis el kellene hitetnie a Trump adminisztrációval a cégnek, hogy nem kínai veszélyforrás…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr9115621176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása