Free Music!

Zenevásárlás a Youtube-n

2008. október 17. - Pléh Dániel

Tegnap látott napvilágot a hír, mely szerint a Google immáron az első két legtöbb keresést kiszolgáló cég, ugyanis a toronymagasan vezető Google után, a Youtube-n is több keresés bonyolódik le, mint a Yahoo vagy a Microsoft keresőjén.

Mindennek ellenére a videomegosztó óriás robusztus látogatószámának és videomegtekintésének a montizálása a mai napig várat magára. Olyannyira, hogy a különböző tartalomlegalizálási projektek (melyek közül a leghíresebb és legsikeresebb a zenei kiadókkal kötött megállapodás) okozta költségek folytonos növekedése, a még folyamatban levő perek már-már kétségeket kezdenek felvetni a videomegosztó jövőbeni jövedelmezőségével kapcsolatban. Ez pedig egy olyan bevétel orientált cég esetében, mint a Google nem sok jóval kecsegtet(ne)  
 

A  hatékonyabb monetizálást célzó intézkedések közül elsőként a Youtube zenei videoihoz kapcsolódva megjelenik azok megvásárlási lehetősége az iTunes-ból vagy az Amazon MP3 áruházából.   

A zenei videok csak az első lépést jelentik egy komplex, valamennyi videotípusra alkalmazható megoldáshoz, amely nagy mértékben alapozna a Youtube tartalomfelismerő rendszereire, s amely segítségével a jövőben a felhasználók által feltöltött videok esetében is kialakíthatóak lennének a hasonló termékkapcsolatok.

 

1 éves a Radiohead úttörő projektje. Megérte?

Október 10-n, pénteken újabb születésnaphoz érkezett a digitális zenei naptár. A képzeletbeli tortán egy gyertya lenne, a tortát pedig olyan zenekarok vagy  vezetőik állnák körül, mint a Radiohead, vagy Trent Reznor.

Az 1 éves évforduló pedig a Radiohead, tavaly októberi, akkor forradalmi, de kétes kimenetelűnek minősített kísérletrée utal, melynek keretében az együttes web-oldaláról exkluzívan, mindenki annyiért tölthette le az albumot, amennyit maga úgy gondolta, hogy ér.
 

A kísérlet eredményeképpen a banda rajongói meglehetősen alacsony szintre árazták be az együttes új albumát, így az együttes iránti hűség, és az interneten a zene legyen ingyen párból, kimagaslóan ez utóbbira szavaztak. 

 

Az EMI is saját zeneportált indít?

Nem lehet tudni pontosan, hogy a szép lassan(??) a zeneipar felé is közeledő pénzügyi (?) válság lesz-e, és ha igen mekkora hatással, de a frissiben szárnyra kelt hírek alapján, sorban harmadikként, a Universal és a SONY BMG után az EMI is meg kíván jelenni saját zenei értékesítő (előadói információs??) oldalával a piacon,ahol elképzeléseik szerint különböző, az EMI előadóihoz kapcsolódó exkluzív tartalmak lesznek elérthetőek.  A portál bevallott célja, hogy segítségével az EMI közvetlen (ebb) kapcsolatot tudjon kialakítani   a vásárlókkal.

A koncepciónak egyetlen,de annál nagyobb hátulütője van, ezek pedig maguk a rajongók. Azok a rajongók, akik számára nem Universal, SONY BMG vagy EMI előadók vannak, hanem előadók, akiket kedvelnek, és akikhez hasonló előadók zebnéit (is) szeretnék megvásrolni, teljesen függetlenül attól a ténytől, hogy azok mely kiadóhoz tartonak. Ez a tény adja meg a létjogosultságát a különböző viszonteladói boltoknak, mint az iTunes vagy az Amazon.  Erre eddig valamennyi, az ennek ellenkezőjét állító kiadó kénytelen volt ráeszmélni, legtöbbször saját káros tapasztalatai árán. 

 

Dübörög a MySpace music!

Elindulása után, a Myspace Music továbbra is a középpontban maradt, annak ellenére, hogy az Apple-t a célkeresztben tartó Nokia új szolgáltatással jelent meg, a jogvédői jutalékok kapcsán pedig talán a digitális zeneterjesztési eddig legkomolyabb és leghevesebb vitája bontakozott ki.

A News Corp zászlóshajója, az indulása utáni első napokban átlépte a mágikusnak mondható 1 milliárdos dalmeghallgatást. (összehasonlításképpen: az iTunes teljesen más üzleti környezetben és struktúrában ugyan,de 3 év alatt ért el 1 milliárd letöltést )
 
Az 1 milliárdomodik(…) dal pontos kilétét  a Myspace nem fedi fel, üzleti okokból, azt ugyanakkor sajtóközleményükben megerősítették, hogy az indulás óta valóban meghaladta a dalmeghallgatások szám,az 1 milliárdot.

 

Itt a Comes with Music okostelefonja is!

Hosszas várakozás, egyeztetések után, október első napjaiban elindult hivatalosan, mind a 4 nagy major kiadóval és mintegy 5 millió a fedélzeten a Nokia zenei szolgáltatása a Comes With Music.

 A szolgáltatással egy időben a finn mobiltelefongyártó megjelent a piacon új, iPhone konkurensnek szánt készülékével az Xpress Music 5330-al. A készülék és az előfizetéses szolgáltatás együtt (is) megvásárolható, 130 fontos áron.

A Nokia fejlesztői mindent megtettek, hogy a lehető legkönnyebbé és gyorsabbá tegyék a zenék mobil telefon és PC közötti másolását, kiírhatóságát. Mitöbb, a szolgáltatás (melyet a telefonhoz kapott kóddal lehet aktiválni) első évében az Over the air letöltések ingyenesek.  

Ha egy picit a színfalak mögé nézünk, a Nokia magához mérten igen-igen bátor vállalkozásba kezdett. A finn cég eleddig ugyanis elsősorban az olcsóbb,alacsonyabb képességű telefonok piacán volt egyeduralkodó, oda gyártotta telefonjait, a Comes with Musichoz gyártott készülék, elődje, az Xpress Music volt az első ún. médiatelefon amely elhagyta a Nokia gyártósorait.

A misszió lényegét nem nehéz megfogalmazni: Elérkezettnek látták az időt a cég főhadiszállásán, hogy megtörjék az Apple hegemóniáját a zenei tartalom és a zenelejátszók piacán. Nem tudni mi történt volna, hogyha maga az Apple nem tör be az eleddig a Nokia által dominált mobiltelefonpiacra, de a jövő szempontjából igazából ez már nem is lényeges.   

A Nokia modelljének a lényege az ingyenes zenemegismerés és a fizetős zeneletöltés kombinálása. (Ebben az értelemben a MySpace Music és a finn cég szolgáltatása sok tekintetben rokon egymással. ) Fontos lépés ez a tartalompiac irányába, más kérdés, hogy nem biztos, hogy nem túl késő-e.

Sikeres lehet a szolgáltatás? Nagyon sokrétű a kérdés. Még mindig komoly kétségek vannak afelől, hogy az előfizetéses szolgáltatásokra érett-e már most annyira a piac, hogy azok valóban üzletileg is megérjék üzemeltetőiknek, ne csak a kiadóknak.  

Mindezen felül pedig le kell(ene) küzdeni a felhasználók alapvető eltántorító tényezőit az előfizetéses szolgáltatásoktól, úgymint a zene tulajdonlása, kiírhatósága, maximális hordozhatósága. S ezekben bizony a Nokia szolgáltatása is elégtelenre vizsgázik, hasonlóan minden korábbi ilyen jellegű szolgáltatáshoz.



 

A Myspace Music üzleti hatása a zeneiparra

Tegnapi bejegyzésünkben webergonómiai szempontból vetettük górcső alá  az éppen hogy csak elindult MySpace Music-ot. Most egy picit az üzleti modellt pécézzük ki, különös tekintettel korábbi írásunkban megfogalmazott, a streaming modelleket megtérülését fenyegető kérdésekre.

Azt már az indulás előtt tudni lehetett, hogy a News Corp. (a Myspace tulajdonosa) és a kiadók közös céget alapítottak. Mostanra már az is tudott, hogy a cégben a többségi tulajdonos a New Corp. 60%-os részesedéssel, míg a nagy major kiadók összesített részesedése 40%.
 
Ez a 40%-os részesedés, a News Corp másik innovatív szolgáltatásához a  Hulu-hoz hasonló módon, közel 2 milliárd dollár kockázati tőke bevonásával (is) működtetni kívánt MySpace Music esetében 800 millió dollárral egyenértékű.
 

Mindezen felül a kiadók minden egyes meghallgatott dal után meg fogják kapni,egy meglehetősen bonyolult séma alapján a maguk részesedését. Ez már most is havi szinten dollár tízmilliókra rúgó összeg.

 

A MySpace Music igaz jelentősége talán pont ebben rejlik. Egy olyan üzleti modellt sikerült elfogadtatnia a kiadókkal, amely nagyon közel van már az alapvető felhasználó igényei(a zene legyen ingyenes) kielégítéséhez úgy, hogy közben a kiadók érdekei sem sérülnek. Ahhoz, hogy ez a felhasználói igény teljesülni tudjon még jobban, még több ilyen jellegű szolgáltatásra lesz, lenne szükség. Ennek jelenlegi legnagyobb akadálya a megmagyarázhatatlan per stream

 

 

BREAKING: Elindult hódító útjára a MySpace Music

Addig-addig ígérték, ígértük eljövetelét és annyiszor kellett csalatkoznunk, hogy tényleges piacralépésekor  szinte meglepődtünk. Igen, a tegnap, a magyar idő szerint késő éjszakai órákban útjára indult Myspace Musicról beszélünk

A legfontosabb nemzetközi zenei blogok azonnal elkezdték a szolgáltatás kivesézését, elemzését. Az első teszten azonban úgy tűnik átment a szolgáltatás, ugyanis a bloggerek az induláskor megszokott, gyermekbetegségeken felül, koncepcionális problémát nem találtak a szolgáltatásban.
myspacemusc_nyito.jpg
 

A legtöbb kritika a nyitóoldalt illeti, mely inkább hasonlít egy entertainment portál nyitóoldalára, mint egy zenei közösségi site nyitóoldalára.  Fantasztikusan használja ki ugyanakkor a portál a myspace hatalmas közösségében rejlő erőt. A felhasználók láthatják a barátaik által létrehozott playlisteket,(a playlist funkcionalitás amúgy is a középpontban van az egész site koncepciójában) a keresés nagyon jól kialakított, rendkívül hasznos, hogy bármilyen dalt, egyetlen kattintással playlistbe lehet helyezni. Nagyon erős és látványos a video oldal.

A portál legfontosabb eleme maga a player oldal, ennek megfelelően a hirdetések leghangsúlyosabban itt jelennek meg. Maga a player szép és okos, ellenben a kapcsolódó előadói információk megjelenítése eléggé szétszórt.
 

Nagy várakozás előzte meg a site zenevásárlási részének kialakítását, illetve a kiszolgáló partner kiválasztását egyaránt. Azt, hogy a partner az Amazon lesz, pár hete már tudni lehetett, az ingyenes streaming tartalmak és a vásárlási lehetőség összekapcsolásának mikéntjére azonban csak az indulással derült fény. A legnagyobb probléma az első benyomások alapján az vele, hogy az Amazon által megalkotott  online vásárlási élményt nem sikerült  átültetni ide.

Rendkívül sok kritika éri ellenben a Myspace-t a tartalmak kapcsán. Egyrészt még a major kiadók tartalmainak észrevehető hányada is hiányzik (nagyon könnyű olyan, klasszikus és kihagyhatatlan előadókat találni, akiknek a zenéi még nincsenek feltöltve a szolgáltatásba) Ennél is nagyobb visszhangot váltott ki a független kiadói tartalmak gyakorlatilag teljes hiánya, melynek következtében többek közt olyan előadók dalai nem érhetőek el, mint Björk vagy a Franz Ferdinand.
 

Végső értékelés? Érezhető még a festékszag az új portálon, rengeteg taralomnak kell még felkerülnie, bizonyos szolgáltatások (pl.jegyrendelés) még el sem indultak. Az azonban, amit a koncepció bejelentésekor a legtöbb zeneipari szakértő megjegyzett, a site indulása után is megerősíthető: A MySpace Music az elkövetkezendő év, évek a digitális zeneterjesztést legjobbam megreformáló szolgáltatása lehet.     

Hamarosan átkel az Amazon Mp3 az óceánon!

Ugyan a digitális zenei élet teljes mértékben a Myspace körül forog, és fog forogni még pár napig (hétig?), azonban a piac többi szereplője sem tétlenkedik.

Különösen igaz ez a digitális áruházak virtuális második helyét birtokló Amazonra, amely a héten két fontos bejelentésenek is részes volt.  
 
Az egyik a DRM mentes tartalmakat kínáló áruház első, nem Egyesült Államokbeli változatának elindítása, a szerencsés ország pedig Anglia lett, ahol ugyancsak elérhető lesz az elektronikus kereskedelmi óriás hatalmas DRM mentes zenei katalógusa.
 

A másik bejelentés ennél azt hiszen nagyságrendekel jelentősebb. Az Amazon lett ugyanis a kiválasztott partnere a Google operációs rendszerét használó okostelefonnak, az Androidnak.

DRM jöjj velem!

A DRM-et, gyakorlatilag elintézettnek vettük a pay per track szolgáltatások esetében, a fokozatos eltűnése kapcsán gyújtott örömtüzek már-már kialudtak, amikor is úgy tűnik- részben kiadói, részben hardverforgalmazói oldalról -  ellentámadás indult, a DRM valamilyen formában történő visszaállítása érdekében.   

A helyzet egyszerre elkeserítő, érdekes és furcsa. Elkeserítő az, hogy ahogy a Businessweek írja, egy meg nem nevezett major kiadó, komoly pénzekért széleskörű kutatást bonyolított le DRM-el védett és DRM mentes tartalmakat árusító boltokban (Amazon, Wal-Mart, BestBuy és a Napster), melynek célja, a kétféle tartalomterjesztési forma értékesítési volumenének összehasonlítása volt.
 

Az eredmények-állítólag- azt mutatják, hogy a vásárlók számára nem a DRM jelenti a legnagyobb problémát. A  DRm mentes tartalmak értékesítési nagyon bíztató trendet mutat az Amazon oldalain, de hasonlóan dinamikusan növekednek a DRM-el védett tartalmak eladásai is.   

Mi állhat emögött? Nem lehet nem az Apple szerepére gyanakodni, hiszen a szépen növekvő, DRM mentes tartalmakat kínáló áruházak ellenére is, gyakorlatilag a világ digitális zenei piaca egyenlő az iTunes-al. Az iTunes sikere pedig messze túlmutat a DRM kérdésen. Azt reprezentálja, hogy a megfelelő környezet kialakításával, a DRM-el védett tartalmak értékesítési is megoldható, s egy ilyen szolgáltatási környezetben a felhasználók igénye a DRM mentes tartalmakra gyakorlatilag nulla.
 
A nagy kérdés a kiadók számára most tehát az, hogy a meglevő, és stabilan működő iTunest, a tényleges elindulása pillanatában előreláthatólag a digitális zeneterjesztést teljesen felforgató MySpace Music-ot, az MP3 terjesztése segítségével gyakorlatilag a második legnagyobb digitális terjesztővé váló Amazon-t, vagy a sok, egyelőre még csak embrionális állapotban levő totálisan újfajta zeneterjesztési modelleket támogassák. Jelen pillanatban úgy tűnik, elsősorban a Steve Jobs-zal meglevő alapvető üzleti ellentétek miatt adnak egy esélyt az alternatív modelleknek. Afelől ugyanakkor ne legyen kétségünk, hogy ha ezek a kísérletek nem zárulnak sikerrel, hamarosan ismét bezárulnak az ajtók az újfajta digitális zenei kezdeményezések előtt, és a kiadók csak az iTunesra fognak koncentrálni!

 

Antitröszt fenyegetés vagy forradalom?

Ígéretünknek és az események sodrásának megfelelően folytatjuk „élő” közvetítésünket a Myspace Music indulásáról. A legfontosabb még nyitott kérdés jelen pillanatban, az indulás időpontja. A tárgyalásokhoz közel álló források szerint technológiailag minden készen áll, ugyanakkor az egyetlen, még függőben levő majorrel, az EMI-al a tárgyalások egyre bíztatóbban haladnak, s úgy tűnik reális esély van rá, hogy teljes major kiadó támogatás mellett induljon a szolgáltatás.

Az indulás mellett ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja a zeneipari szakembereket a kérdés, hogy  milyen formában és mennyit fog a Myspace fizetni a kiadóknak az ingyenes streamekben felhasznált tartalmakért cserébe,valamnt mikor fognak (ha befognak egyáltalán) kerülni a repertoárba a független kiadók tartalmai.
 
Mindez akár antitröszt kérdéseket is felvethet, hiszen streaming jellegű szolgáltatást már korábban, más szolgáltatók is bevezettek , azonban ez lesz az első olyan szolgáltatás, ahol a kiadók maguk tulajdonosok is lesznek egyben.
 
Pontosan az újfajta üzleti modell adja a Myspace számára (és hosszú távon a többi szolgáltató számára is) a lehetőséget a jelenlegi elavult, és a valóságtól elrugaszkodott, per stream alapú díjfizetéstől való eltávolodásra. Ezzel ugyanakkor nagyon komoly antitröszt kérdések is felszínre kerülnének, hiszen a kiadók tulajdonképpen saját hasznukra és a többi, versenytárs kárára módosítanák az üzleti modellt.

 

süti beállítások módosítása