Free Music!

Elérhette a 100 milliós álomhatárt a Spotify-t használók száma

2016. január 17. - Pléh Dániel

Ahogyan az várható volt, az Apple és a Spotify hamar komoly tétre menő számháborúba bonyolódott. Azzal, hogy az Apple Music fél év alatt elért oda, ahová a Spotify 6 év alatt, azaz 10 millió előfizetője lett, hirtelen realitássá vált az, hogy lehet, 2016 végén már nem Spotify-nak hívják majd a legnagyobb streaming zenei szolgáltatót.

spotify_finger.jpg

Nehezen hihetőnek tűnt, hiszen az Apple legutóbb még csupán 6.5 millió előfizetőről számolt be,ami a Spotify 20 milliós prémium és 60 millió főt számáló teljes használói bázisához lépest elenyészőnek tűnt.

Ugyan hivatalos adatot nem közölt a svéd az Apple bejelentésére adott válaszában, azt ugyanakkor jelezte, hogy 2015 utolsó negyedévében minden eddiginél meredekebb emelkedést mutatott be bázisának növekedése.

A meg nem erősített hírek szerint a növekedés elérte a 35%-ot, azaz a Spotify az utolsó fél évben közel 20-25 millió felhasználóval bővíthette bázisát, amely most már feltételezhetőleg meghaladhatta a 100 millió főt!

spotify_university.png

A 100 millió fő a teljes bázisra vonatkozik, így feltételezhetően alapvetően a freemium szolgáltatási részt használókból áll, amely egyrészt köszönhető annak, hogy a cég vezetői az elmúlt hónapokban igen komoly munkát fektettek a szolgáltatás evangelizálásába, elsősorban a mindenki által megcélzott tinik körében, másodsorban pedig a már-már szokásosnak mondható karácsonyi akciónak!

A verseny tehát nem hogy nem ért véget, még csak most kezdődik. 2016 fontod év lehet majd abban a harcban, amely a Spotify , az Apple és a Youtube között zajlik majd, és amelynek az egyik kulcs eleme az ingyenesség lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr227883154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása