Free Music!

Újabb befektetés a Spotify-ban

2013. december 02. - Pléh Dániel

2013-ban, ahogyan az tavaly ősszel várható volt a Deezer egyre nagyobb és erősebb versenyt támasztott a streaming piac vezetője, a Spotify ellenében. A svéd cég még előreláthatólag az idén sem lesz nyereséges, ami nem jelent mást, minthogy a terjeszkedéshez, a fejlesztésekhez további befektetői tőkére van szüksége.  

A tárgyalások már a nyár folyamán lekezdődtek és a kora őszi hírek alapján a svéd cég egyfajta kölcsön szerkezetben szeretett volna újabb, befektetői tőkéhez jutni. A napokban a Wall Street Journalban megjelent hírek szerint megszülethetett a megállapodás a svéd cég és a Szilícium völgyi kockázati tőkebefektető cég, a korábban a Netflix-be is befektető Technology Crossover Ventures között a megállapodás, melynek értelmében az amerikai cég 250 millió dollár értékben vásárol részesedést a Spotify-ból, melynek értéke így 4 milliárd dollár körül lehet.

spotify_poster.jpg

Érdemes egy pillanatra megállni ennél az összegnél és összehasonlítani a Pandora tőzsdei értékével. A 2011 óta  a parketten is elérhető kaliforniai cég, a jelenlegi  árfolyamon mintegy 5.6-5.7 milliárd dollárt ér, azaz amennyiben igazak a Spotify értékeléséről szóló hírek, úgy a svéd cég egyre inkább közelít az amerikai online rádiós piac uralkodó cégéhez! A svéd cég árbevétele( 585 millió dollár) tavaly  meg is haladta a Pandora-áét (427 millió dollár) , de ez alapvetően a különböző üzleti modellből adódik, hiszen a felhasználók terén viszont a kaliforniai cég  vezet, jelentősen előnnyel.

A befektetés a svéd cég is várthatóan ugyanarra használja majd, mint francia vetélytársa: terjeszkedésre! A jelenleg 32 országban elérhető Spotify 2014-ben várhatóan megjelenik a világ második legnagyobb, ugyanakkor a nyugati zenei piacoktól nagyon sok tekintetben különböző zenei piacán, Japánban.

Az újabb  befektetés ellenére  továbbra is kérdőjel a svéd céggel kapcsolatban, hogy üzleti modellje mikor fogja lehetővé tenni a nyereséges működést. Az első befektető lassan szeretnék  befektetésüket viszont látni, a tőzsdére menetel ugyanakkor veszteséges működés mellett nehezen elképzelhető!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr215668258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása