Free Music!

Ismét eladó a Vevo

2014. május 19. - Pléh Dániel

A Vevo-ról már mi is többször leírtuk, hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb zenei együttműködése a befektetők, a kiadók és az ötletgazdák között. A 2009-ben a Universal Music Group, Sony Music, a Google valamint az Abu Dhabi Media által létrehozott prémium zenei videószolgáltatás életre hívása óta fokozatosan növekedett egészen odáig, hogy napjainkban már a zenei videók fogyasztását domináló szolgáltatássá vált, amely Youtube méltó vetélytársának tekinthető.

A Vevo számára az elmúlt éve legnagyobb kihívásának talán nem is a növekedés, hanem a tulajdonosi szerkezet változása, új befektetők találása jelentette. Tavaly ősszel a helyzet hosszú időre megoldódni látszott, úgy tűnik azonban, hogy az egyre mozgalmasabb, nyugtalanabb streaming piac folyamatos változása akár a Vevo-t is érintheti…

dreamvevo.jpg

A Billboard által megszelőztetett információk szerint ugyanis több cég is a Vevo akvizícióján gondolkodik. A legaktívabb kérő, a DreamWorks Animation, amely szeretne a rajzfilmektől némileg távolabb is terjeszkedni a média világában. Jeffrey Katzenberg a Dreamworks vezérigazgatója nem véletlenül igazolta le a tavalyi év során Andy Forssel-t a HULU korábbi vezetőjét és azt se feledjük, hogy a Dreamworks igazgatótanácsában ott ül az a Lucian Grainge, akinek dinamikusságáról, átlagosnak éppen nem mondható elképzeléseiről már korábban is megemlékeztünk..

A Dreamworks számára sok tekintetben jó üzlet lehetne a Vevo felvásárlása. Egy rokon szektorban, legfontosabb, legnépszerűbb tartalmának a legnépszerűbb fogyasztási típusának nyújtó, fontosa szereplője kerülne a birtokába.

Ugyanakkor a zenei tartalom, különösen a zenei videó tartalom az egyik legkisebb marginnal működő tartalomtípus. Az üzleti modelljükkel küszködő streaming szolgáltatások esetében átlagosan a bevétel 70%-a kerül a tartalomtulajdonosokhoz, addig a videó tartalmak esetében ez 90%...

Sokkal érdekesebb a tranzakció másik oldalon levő résztvevőinak az indítékait megvizsgálni. Az információk ugyanis arról szólnak, hogy a Vevo tulajdonosai azok, amelyek egy befektetési bankot felkérve részesedésük eladásán gondolkodnak. A tulajdonos két kiadó- a Universal és a SONY- már tavaly is fontolgatta a lépést, de akkor végül a maradás mellett döntöttek, és végül a Google emelte meg tulajdonrészét a cégben.

A kiadók oldaláról sok tekintetben érthető a döntés, hiszen az olyan sikeres cégekben levő részesedésük értékesítése, mint a Vevo javíthat az amúgy siralmas üzleti eredményükön. A Vevo számára ugyanakkor egy nagy cégbe való bekerülés hatalmas kockázatokkal jár, elég ha csak a Last.fm esetére gondolunk

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr946102448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása