Free Music!

7 milliárd dollárt érhet a Spotify

2015. március 02. - Pléh Dániel

A Spotify aránylag csendes 2014-es évének egyik legfontosabb lépése volt, hogy a svéd cég megkezdte a tőzsdére lépés felé vezető utat. Elindította a részvénykibocsátáshoz szükséges legfontosabb dokumentumok készítésének hosszas folyamatát is, illetve mintegy 200 millió dollár hitelgaranciát kapott, több amerikai pénzintézettől, köztük a Morgan Stanleytől,a Credit Suisse-től Deutsche Bank-tól valamint Goldman Sachs-tól.

spotify_russia.jpg

Magát a piacra lépés időpontját 2015-re tették szakértők, és bár az évből még 10 hónap hátra van, egyre valószínűbb, hogy a svéd cég idén, biztosan nem lép a parkettra., legalább is erre utal, hogy a Goldman Sach-al közösen újabb, 500 millió dolláros befektetési körön dolgoznak, amely során a Spotify értékét 7 és 8 milliárd dollár közé valuálnák a tulajdonosok.

Mind az összeg, mind az érték jelentős ebben az esetben. Az összeg azért, mert a svéd cég, eddigi összesen 17 befektetői kör során 550 millió dollárt vont be, azaz a mostani körben lényegében megduplázná az eddig összesen bevont befektetői tőkét. A valuáció pedig azért mert ezzel lényegében a Spotify lenne az iparág legmagasabbra értékelt vállalkozása. Összehasonlításképpen: Anno a Universal 1.9 milliárd dollár fejében vásárolta meg az EMI kiadói részét, a Pandora tavalyi tőzsdei vesszőfutása következményeként alig több, mint 3 milliárd dollárt ér, a világ legnagyobb koncertszervező cége, a Livenation tőzsdei értéke pedig 5.6 milliárd dollár.

Danierl Ek-ék lépése több tekintetben is okos lépés(nek tűnik) Elsőként a Spotify a folyamatos növekedés ellenére is veszteséges cégről és veszteséges üzleti modellről beszélünk, azt, meg, hogy a befektetők ezt mennyire kedvelik, a Pandora tőzsdei teljesítménye és hullámzása jól mutatja. Másrészt 2015 előreláthatólag eleve a svéd cég történetének legnehezebb éve lesz. Az Apple valamint a Youtube streaming piacon való megjelenésével, az Amazon fapados streaming szolgáltatásával új, nagyon erős ajánlatot állít majd a svéd cég ajánlatával szembe. Egy ilyen év pedig mindennek mondható, csak ideálisnak nem a tőzsdére lépéshez. A brutális 500 millió dolláros befektetés ellenben elég lehet ahhoz, hogy a Spotify valóban fel vegye a kesztyűt mind a Youtube-al, mind az Apple-l. Arra pedig azért semmi garancia nincsen, hogy a nagyok, nagyon várt szolgáltatásai aztán tényleg olyan sikeresek is lesznek, mint azt szeretnék…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr107131101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása