Free Music!

A UPC tulajdonosa veheti meg a Universal Music-ot

2015. március 20. - Pléh Dániel

A Digitális zeneipar alapvető változáson megy keresztül, melyben minden résztvevő érintett, a kiadók is, bármennyire is szeretnének erről sokszor megfeledkezni. A zeneiparban az elmúlt 10-15 évben végbement drasztikus változások természetesen az előadók és a kiadók viszonyát is sok tekintetben átalakították. A digitális szolgáltatások és marketing eszközök terjedésével a marketing tevékenység ellátásához sok esetben már nincs is szükség a kiadókra. Ma már nem bír komoly hozzáadott értékkel, hogyha egy kiadó elhelyezi egy rádióban a fizikai lemezkiadása pedig úgy ahogy van elértéktelenedett, felértékelődött ellenben a riportolás, annak nyomonkövetése, hogy egy adott előadó tartalmait hol játsszák, milyen bevételeket kap belőle. 

Többek között emiatt is a kiadók, mint pénzügyi entitások és mint sok tekintetben stratégiai szereplők, sem maradhatnak ki az egyre csak erősödő zeneipari akvizíciós hullámból. Ennek keretében korábban már tulajdonost cserélt a Warner Music és az EMI is, de a legújabb pletykák szerint a világ vezető lemezkiadója, a Universal Music is akvizíciós célponttá vált.

universal-music.jpg

A vevő pedig nem más lehet, mint a UPC-t is tulajdonló Liberty Media. A New York post által megszellőzetett információk alapján ugyanis a Liberty Media vezetője, John Malone megkereste a Universal Music egyik meghatározó befolyással rendelkező befektetőjét, a Vivendi igazgatósági tagját, Vincent Bolloré-t egy esetleges tranzakció kapcsán.

A tapogatásokra rálátó informátorok szerint a Universal-ra korábban már ajánlatot tevő japán Softbank által ajánlott 8.3 milliárd dollárnál lényegesen ,magasabb összeget kelle(ene) ajánlania a kiadóért, hogy megszerezhesse azt.

Bajok a Universalnál

A Universal Music hosszú-hosszú idő óta a legmeghatározóbb major kiadónak számít, különösen igaz ez azóta, mióta hosszas alkudozás után megvásárolta az EMI kiadói részlegét. Lucian Grange vezetésével a kiadó minden eddiginél aktívabb zenei politikát folytatott. Ennek keretében vásároltak résztulajdont a Beats Music-ban, ennek keretében alakítanak ki egy modern és transzparens felület az előadók számára és ennek keretében fogalmazta meg Lucian Grange saját zenei szolgáltatás indításának lehetőségét.

Úgy tűnik azonban, hogy Grange és vezetőtársai között komoly ellentétek feszülhettek a cég jövőjét illetően, elsősorban digitális területen. Februárban ugyanis gyors egymásután távozott Rob Wells globális digitális vezető illetve David Ring vezérigazgató helyettes

 

Az, hogy a Vivendi vezetősége elfogadja-e majd az ajánlatot, jelen pialantban kérdéses és sokkal valószínűbb egy elhúzódó tárgyalássorozat, mint a gyors megállapodás. Alapvetően ugyanis egyik felet sem sürgeti a megállapodás. A Liberty Media már most is több, komoly zenei érdekeltséggel rendelkezik, a Universal Music pedig,mint a vezető kiadó egy roppant erős portfolió felett bábáskodik, melynek tagja a Live Nation, a Sirius xFM vagy éppen kisebbségi tulajdonosként a Viacom is .

Malon lépése azt jelezheti, hogy a nagy médiaszereplők ingerküszöbét is elérte, elérheti a digitális zenei piacon zajló átalakulás azáltal, hogy olyan szereplők, mint az Apple vagy a Google is komplexebb szerepre törekszenek, mint eddig valaha és a a kiadói szerepek újra gondolása lekerülhetetlen lesz, akár maguk, akár azáltal, hogy akvizíciók részeként, nagyobb, komplexebb médiaportfoliókba kerülnek bele.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr587254135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása