Free Music!

Orosz médiabirodalom része lehet a Deezer

2016. február 13. - Pléh Dániel

2015 egyik legbizarabb zenei történése volt, amikor a Deezer bejelentette, hogy tőzsdére szeretne menni, majd pedig a kötelező papírok benyújtsa során kiderült, hogy a francia cég előfizetői bázisa messze nem akkora, mint korábban állította, sok az inaktív felhasználója és egyáltalán, recseg-ropog az üzleti modell. Ezek után nem meglepő módon a hivatalos megfogalmazás szerint a kedvezőtlen piaci környezet miatt, elhalasztotta tőzsdére menetelét a cég.

deezer_recorder_650px.jpg

A növekedéshez illetve a működés finanszírozásához ugyanakkor tőkre, újabb tőkére volt szükség, így az sem mondható meglepetésnek, hogy januárban a Deezer régi-új befektetők újabb befektetéséről számolt be.

A két befektető, a Lev Blavatnyik által vezetett Access Industries illetve az Orange, összesen 109 millió dollár értékben fektettek újból a francia streaming szolgáltatóba. ( Az összeg nagyjából a harmada annak, amit a Deezer a tőzsdére meneteltől remélt..)

A befektetés nagyságánál és tárgyánál fontosabb talán, a két befektető kiléte. Az Orange a Deezer legfontosabb stratégiai partnere, 2014-es bevételeinek több,mint 50%-a a francia telco céggel között megállapodásnak köszönhető. Az Orange-el kötött stratégiai megállapodás ( amelynek részeként a francia telco óriás különböző csomagjaiban ingyenesen teszi elérhetővé a Deezer szolgáltatását) idén jár le, így az, hogy az Orange befektet a Deezer-be, egyben a Deezer több ebből vérző előfizetőszáma szempontjából is létfontosságú.

Sokkal érdekesebb ugyanakkor a másik tulajdonos, az Acces Industires lépése. A sok tekintetben különc, média szakembernek abszolút nem mondható orosz milliárdos Lev Blavatnyik cége ugyanis az újabb befektetéssel minden eddiginél egyértelműbb jelét adta annak, hogy a komplett, médiacég létrehozását tűzte ki célul, amely hosszabb távon az Apple által tervezett 21.századi kiadói és médiacég modellel való versengés is lehet majd.

Műtrágyától a zenéig- az Access Industries kalandos története

Az Access Industries neve 3-4 évvel ezelőtt minden zeneipari szakember számára idegenül hangzott volna, nem vétetlenül: az 1996-ban alapított cég ugyanis elsősorban a nyersanyagiparból, illetve később az ingatlanfejlesztésekben tett befektetései miatt vált ismertté. A nyersanyag-, majd az ingatlanbizniszt a média- és a tartalomiparba való belépés követte - és ez volt az a terület, amelynek kapcsán Len Blavatnyik cége kapcsolatba került a zeneiparral. 
Nehezen található benne üzleti logika? Maximum első látásra! Az elkövetkezendő évek egyre inkább a mobilkommunikáció térnyeréséről, illetve a mobilökoszisztémák terjedéséről szólnak majd. A jövő üzleti modelljében a tartalomelőállító, a hozzáférést biztosító és a tartalomszolgáltató, terjesztő cégek közötti határok egyre inkább elmosódnak - ha megnézzük Blavatnyik befektetéseit, nem véletlen, hogy mindhárom területen vannak érdekeltségei.
A tartalomterületet elsődlegesen a Warner Music képviseli. A Warner az EMI-Universal egyesülés következtében jelenleg a legkisebb kiadónak számít, ugyanakkor digitális területen a legaktívabb, a cég bevételeiből náluk a legnagyobb e szegmens részesedése. Az EMI-ért ugyan ők is ringbe szálltak, és végül ugyan nem sikerült megszerezni, bár több, fontos kiadó a tulajdonukba került az EU versenyjogi hatósága által megszabott okok miatt.

Mindezen felül ugyanakkor z orosz milliárdos portfoliójában az AINMT skandináv mobil 3G-szolgáltató, illetve az alapvetően az indiai piacon tevékenykedő O-Zone szélesssávú Wifi-szolgáltató szerepel, ami pedig a tartalomszolgáltatást illeti, övé a Deezer, a streaming piacot vezető Spotify egy része ( alapvetően a Warner Music-on keresztül) és a Beats Music eladásával sem járt rosszul..

Jobban belegondolva az Access- at eszközök legnagyobb részével rendelkezik is, a Deezer-ben megemelt tulajdonrész pedig tovább erősítheti mindezt. Az Acces Industries ugyanis rendelkezik a puzzle minden fontos elemével. A kezében van egy zenei kiadó, egy streaming szolgáltatás és már csupán egy online jegyértékesítő hiányzik.

A cél pedig pontosan ugyanaz lenne, mint amit az Apple maga elé célul tűzött ki. Az előadók számára modern, 21.századi szolgáltatásokat nyújtani, szolgáltatásokkal, közösség menedzsmenttel, analitikával miközben a zenekedvelők számára is a lehető legszélesebb szolgáltatás palettát nyújtja, zenemegismeréssel, korláltan zenehallgatással,   személyre szabott zenei és koncertajánlókkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr988304154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása