Free Music!

20 éve nem látott optimizmus a világ zeneiparában 2018 kapcsán

2018. február 04. - Pléh Dániel

2017 végére, 2018 elejére évek, sőt évtizedek óta nem látott állapotba kerül a világ zeneipara. Valami hasonlóba, mint amilyenben utoljára az előző évezredben, még az „átkozott” Napster megjelenése előtt volt. A fejlettebb piacok, mint például a tengerentúli, de alapjában véve a világ zeneipara, globálisan is 2-3 éve  növekedésben van, ez pedig  optimizmussal kell, hogy eltöltsön minden érdekeltet. Különösen, mivel minden jel szerint 2018 sem lóg majd ki a sorból, azaz cirka egy év múlva egy újabb növekedést hozó év végét regisztrálhatjuk majd.

Bevételi oldalon tehát úgy tűnik olyan nyugalom telepedhet a világ zeneiparára, mint nagyon régen.  Mindez azonban messze nem jelenti azt, hogy eseménytelen év ár a világ zeneiparára!

music_industry_2018.jpg

 Nehezebbé váló tehetségmenedzsment

Ugyan a kiadók örülhetnek annak, hogy  nőnek a zeneipari bevételek, így az ő bevételeik is, azonban a növekedésnek úgy tűnik ára lesz kiadói oldalon.  A tehetségek ugyanis egyre keresettebbek, immáron nem csupán a hagyományos zenei kiadók, hanem a saját tartalmakra ácsingozó tech cégek által is.  A növekvő kereslet pedig nem mást okoz majd, minthogy a tehetségek válogathatnak  és a számukra legkedvezőbb ajánlatot fogadják majd el. Ez pedig a legtöbb esetben az lesz, aki többet fizet.

A  klasszis előadókért és az exkluzivitásért folytatott harcnak még egy fontos következménye lesz: A  nagy kiadók egyre inkább  a top tehetségek és sztárok megfizetéséért tesznek majd meg mindent! A közepes előadók már nem lesznek számukra annyira érdekesek, így ezek az előadók egyre inkább nyitottak lesznek majd arra, hogy kiadványaik független kiadóknál vagy akár olyan szolgáltatóknál, mint a Spotify jelenjenek majd meg!

 Komoly Google lépések zenei téren

Azt, hogy a Google-nak tennie kell valamit zenei ajánlatai kapcsán már évek óta szajkózzák digitális zenei szakemberek és mi magunk is . A keresőóriás ennek ellenére nem sokat tett, illetve sokat tett, de azt átgondolatlanul.  Így   nem is akkora meglepetés, hogy igazán sem a Google Music, sem a Youtube Red nem hozta azt a sikert, amire a tulajdonos számított.

google_music-121218.jpg

Mindez akár még nem is lenne akkora gond ( hiszen a zenei bevételek a Google méretéhez képest elhanyagolhatóak) azonban a többi vetélytárs streaming szolgáltatás felettébb sikeres évet tudhat maga mögött. Mind a Spotify, mind az Apple Music szépen növekszik, az Amazon Prime Music-ról nem is beszélve.  Sokáig  erre az lehetett a válasz, hogy igen, de az ingyenes streaming piacon a Youtube ingyenes verziója olyan mértékben dominál, hogy ez  akár mindegy is lehet(ne). A fejlett piacokon ugyanakkor a Youtube zenei része egyértelműen csökken, így a Youtube és tulajdonosa a Google/Alphabet sok tekintetben hasonló helyzetben van, mint 4-5 évvel ezelőtt az Apple, az iTunes kapcsán.  Az elkerülhetetlen, meredek csökkenés már látható, kérdés, addig sikerül-e a helyettesítő termékkel  piacra lépni és sikerre vinni.

 

Az első Apple Music bundle

Az Apple Music alapvetően szépen növekszik, az Apple egyértelműen hosszú távú, saját gyártású tartalmakat is tartalmazó stratégiájában központi szerepet szán  a szolgáltatásnak. Mégis az Apple Music tisztán második helyezett a Spotify mögött és a trendek alapján ez rövid távon nem is fog változni.

A méregdrága iPhone X kapcsán már felmerült, hogy az Apple esetleg hozzácsomagolna a telefonhoz szolgáltatásokat, melyeket a telefon tulajdonosok ingyenesen használhatnának. Ez eddig nem történt meg, de 2018-ban  ez is megváltozhat. Az egyre  élesedő streaming piaci verseny, a Spotify vezető pozíciója  arra késztetheti az Apple-t, hogy az Apple Music-ot ne csupán önállóan, értékesítse, hanem valamely termékével egybe csomagolva ingyenesen is elérhetővé tegye. Az iPhone esetében logikus lett volna, de nem tette, a Home Pod esetében legalább ennyire logikus lenne a lépés…

spotify-danilelek.jpg

 

Tőzsdére megy a Spotify, de  ezzel nem oldódik meg a  sorsa

 Minden jel szerint 2018-ban valóban tőzsdére megy majd a streaming piac vezetője, a Spotify. Maga az időpont a tőzsdére lépésre ugyanakkor  majdhogynem ideálisnak tűnik. Azok a befektetők ugyanis, akik szeretnék kivenni a részüket a streaming piac várható brutális és még hosszú éveken át tartó növekedéséből, jelenleg nem sok mindenből választhatnak. A Pandora egyre kevésbé opció, a borús kilátások miatt, így csupán a Vivendi (a Universal Music tulajdonosa) és a Spotify marad, ahová befektethetnek, ez pedig  azt is jelentheti, hogy a Spotify részvény lehet majd 2018 egyik sztárrészvénye.

De, (és ez a „de” egy elég  hangsúlyos „de”) a Spotify-nak nagyon ügyesnek  kell majd lennie,. abban, ahogyan interpretálja majd tőzsdei szereplését. Daniel Ek-nek és csapatának be kell bizonyítania, hogy képes folyamatosan növelni  fizető ügyfeleinek számát, emellett úgy tud növekedni, hogy a jövedelmezősége is javul (  vagy azt is mondhatnánk, hogy úgy növekszik végre, hogy nem veszteséges) , nem csupán egyetlen területen működik és  minél kevésbé van kiszolgáltatva más cégeknek ( pl, az zenei kiadóknak)

 A net neutrality hiánya a zeneipart is érinti

Tavaly november végén, december elején hozta meg az amerikai szenátus azt a döntését, amely  az Obama adminisztráció net neutrality-t védő döntéseit törölte el. A net neutrality eltörlése okmoly hatással lehet  nagyon sok területre és ebből a digitális zenei szolgáltatások sem fognak kimaradni.

Az olyan nagy szereplők, mint az Amazon, a Google,  vagy az Apple számára mindez inkább lehetőséget jelkent majd, mint korlátozást. Lehetőséget arra, hogy szolgáltatásaikat  telco cégek  ügyfeleinek millióhoz juttassák el azzal az üzenettel, hogy a szolgáltatás nem számít bele a megszorított, lecsökkentett adatforgalmi keretbe. Ez a lehetőség egy európába évekkel ezelőtt már lezajlott együttműködési hullámot indíthat majd el a telco és a streaming cégek között.

Mindez ugyanakkor a független szolgáltatók, mint a Pandora vagy a Spotify számára komoly veszélyt jelent és jelentősen ronthatja a helyzetüket abban a harcban, amit  végtelen pénztárcájú  tech cégekkel folytatnak a streaming piacon.

 

Tovább konszolidálódik a száguldó streaming piac

2018 is jó év lesz a zeneipar számára abból a szempontból, hogy globálisan szinte bizonyosan növekedni fognak a bevételek, szinte kizárólag a továbbra is bőven két számjegyű mértékben növekvő streaming szolgáltatási bevételeknek. A net neutality terén történt változások csak az egyik, de fontos szeletét teszik ki azoknak a hatások

A jelenlegi 10 dollár körüli havi díjért ugyanis egyre csökken az érdeklődő ügyfelek száma, így újabb és újabb országokban, újabb és újabb tartalammal megjelenve tartható csak fent a jelenlegi agresszív növekedés. Ebben a versenyben ugyanakkor a kisebb büdzséjű, a költségekre érzékenyebb, nem feltétlenül globális, független szereplők  nehezen tudják felvenni a versenyt a tech óriásokkal.  Így az olyan  független szereplők, mint a Spotify, a TIDAL, a Deezer vagy éppen a Soundcloud számára 2018 sem lesz egyszerű év. Újabb csődök, akvizíciók várhatnak rájuk és ránk is.

amazon-prime-music-hero.jpg

 Az Amazon lesz 20218 nagy nyertese

2017 egyik lejelentősebb változása a  digitális zenében az volt, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy az Amazon több szintű streaming szolgáltatás modellje igen sikeres! Ennek köszönhetően az első helyért harcoló Spotfiy-Apple kettős mögé megkérdőjelezhetetlenül  felzárkózott Jeff Bezos cége.  

Semmi jel nem utal arra, hogy az Amazon növekedése lassulna, sőt egyedüli szereplőként olcsóbb streaming szolgáltatás ajánlatával  zenekedvelő ügyfelek millióinak bizalmát nyerheti el 2018-ban is.  Mindez pedig akár azt is okozhatja, hogy az Apple-Spotify duónak az lv második felében mér inkább hátrafelé kell majd kacsingatnia, mint az első helyről beszélnie…

Óvatos Facebook

2018 a Facebook számára nagyon nehéz év lesz, de messze nem digitális zenei téren. 2017 végén még sose volt olyan közel a zeneiparhoz  Mark Zuckerberg és cége, mint a nemrég lezárult év végeztével. Ez persze nem jelenti azt, hogy 2018-ban azt várhatjuk a Facebooktól, hogy saját zenei szolgáltatásokkal lép majd a piacra.

Sokkal valószínűbb a továbbra is óvatos, elsősorban az üzenetküldésben való zeneküldésre és a videó tartalmakra fókuszáló  zenei stratégia. Persze ezt se becsüljük le! A tető alá hozott kiadói megállapodásoknak köszönhetően ugyanis a Facebook a közösségi zenei térben mozgó sok, egyre inkább a helyét kereső szolgáltatás számára is komoly veszélyt jelenthet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a Facebook a Snapchat esetében megismert módszert alkalmazva indít támadást ellenük, felhasználóikért.

 

2018 tehát rég nem látott rózsaszín év lesz a zeneipar, bizonyos szereplői számára. Egy olyan év, amikor  globálisan növekvő bevételek mellett  akár minden szereplő boldog lehetne, de biztosan nem lesz az.  Nem lesznek aszok az egymással ádáz harcot vívó  streaming piaci szereplők, nem lesznek azok az ingyenzenével továbbra is viaskodó jogvédők sem. De a zenekedvelők viszont lehet igen, és ez a legfontosabb!

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr4713590565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása