Az audio streaming piac kétségtelen vezetője a svéd Spotify, efelől egyre kevesebb kétsége lehet bárkinek. 2021-ben azonban eljutottunk oda, hogy mostmár teljesen egyértelműen kijelenthető, hogy rövid, de talán közép távon sem veszélyeztetheti senki és semmi a svéd cég piacvezető pozícióját.
Ami ellenben fundamentálisan megváltozhat, az az állítás, hogy a Spotify üldözője az Apple Music!
A Midia research évente kiadott jelentése alapján a piacvezető svéd Spotify pozíciója valóban megingathatatlannak tűnik, hiszen piac részedése magasabb, mint a második és harmadik helyzetté együtt véve. A svéd cég növelte magasan a legtöbb előfizetővel bázisát, ugyanakkor százalékos alapon nem ő volt a legsikeresebb! Százalékos mértékben a Youtube volt képes leginkább növelni előfizetői bázisát, 60%-al, őt követte a Tencent 40%-os, az Amazon pedig 27%-os növekedéssel. Azaz a második,harmadik és negyedik helyezettek erőlejesebben tudtak növekedni, mint a piacvezető svéd cég.
Hogy mekkora bajban van az Apple Music, azt a növekedésbeli különbség is mutatja: a fent említettektől messze lemaradva,mindössze 12%-al növekedett az Apple zenei szolgáltatása.
Amint az a valódi előfizetőket, nem piaci részesedést mutató ábrán is látszik, a Spotify előnye markáns, a második helyért ugyanakkor egyre erősebb küzdelem folyik. Az Apple Music növekedése nagyon kifulladóban van, de tulajdonképpen az Amazonról is sok tekintetben hasonló mondható el. A Youtube ezzel szemben meredeken növekszik és hamarosan akár kettős előzést is végrehajthat.
Egyre több arra utaló jel van, hogy a Youtube Music kiemelkedően népszerű a fiatalok, a Z generáció körében, ott és azok között, akik számára a Youtube Music az, ami az idősebbek ( a Napster generáció..) számára a Spotify.
Az üldözőbojt a kínai Tencent illetve a Google zenei szolgáltatásai jelentik. ( bár az utóbbi esetében meg kell jegyezni, hogy a érdemben magasabb előfizetőszámról beszélhetünk, már, mint amikor a Midia felmérése készült) Az első ötöstől messze lemaradva sorakoznak az olyan szereplők, mint a Netease, a Deezer vagy éppen a Pandora.
Az adatokból az is kiderül, hogy a streaming előfizetők többsége ( 60%) immáron a feltörekvőnek nevezett piacokról származik. ( A Tencent, a Netease és Yandex együttes piaci részesedése önmagéban 20/-os ot közelít ( Ez egyben magyarázatot ad arra is, hogy a növekvő előfizetőszám ellenére miért lassul a bevételek növekedése..
A klasszikus értelemben vett audio streaming piac első helyezettje felől tehát nem sok nyitott kérdés maradt. Persze ez a kép egyre inkább csalóka lesz, hiszen lassan egyre nyilvánvalóbb lesz ( a Spotify számára is) hogy igazi ellenfele a Tik-tok lesz.