Az EMI a második a sorban
Korábbi bejegyzésben már foglalkoztunk a last.fm major kiadókkal való megállapodás sorozatának első lépésével. Akkor nagy bölcsen kijelentettük, hogy feltételezhetőleg nem ez az utolsó megállapodás. Nem gondoltuk ugyanakkor, hogy ilyen hamar újabbról számolhatunk be..
Február utolsó napján ugyanis az
EMI és a last.fm bejelentették, hogy a major kiadók közül másodikként, az angol
kiadó óriás is elérhetővé teszi teljes katalógusát a közösségi site
felhasználói számára.
Kiadói oldalról ez a megállapodás azért különösen érdekes, mert elérhetővé teszi a kiadó tartalmait az igazi „zeneőrültek” számára is. Ez a csoport az, amelyről a legtöbb felmérés azt állítja, hogy zenei tartalmaikat leginkább ingyenes úton, fájlcserélők segítségével szerzik be.
Still to come?
A két bejelentés után, túl nagy kockázatot nem vállalva prognosztizálhatjuk, hogy feltehetőleg a közeljövőbentovábbi ilyen jellegű megállapodások híréről számolhatunk majd be.
Az idei év februárjában azonban ismét elkezdték
közös násztáncukat a kiadók. Az udvarlást (már ha a másik felvásárlása annak
minősülhet egyáltalában) a Warner kezdte, avval, hogy az EMI, év végén
bejelentett EBIDTA figyelmeztetése ellenére mindössze 19%-al alacsonyabb 260
penny/részvény felvásárlási ajánlatot adott.
Az EMI elutasította ezt az ajánlatot, amivel a
legtöbb iparági szakértőt, legyen az kezd, vagy kevésbé kezdő meglepte.
Meglepte, mert az előrejelzések szerint a cég helyzete, mind pénzügyi, mind
stratégiai szempontból gyengülni fog az év hátralevő részében.
Aki nem ismerné a világ egyik legnagyobb, és legismertebb zenei közösségi oldala, alavetően rádión illetvbe a user által halgatott dalok, azok étékerlésén és címkézésen nyugvó technológiával. 2002-ben alapították, igazán sikeres és (el)ismert azonban 2005-ben vált, többek között nyilvánvalóan a közösségi tartalomgyártás és megosztás előtérbe helyeződésével.