Free Music!

Vevőt kell találnia a Nokia Mix Radio-nak

2014. december 01. - Pléh Dániel

A Microsoft-Nokia akvizíció egyik fontos lépéseként a Nokia márka lényegében eltűnt a Microsoft marketing stratégiájából, s mindez több, fontos anno Nokia terméket is érintett. Az egyik fontos, érintett termék pedig nem más, mint a Nokia anno, az iTunes letörésére életre hívott szolgáltatása a Nokia Mix Radio.

Az akvizíció természetesen érintette a Nokia zenei szolgáltatását is, hiszen jelen formájában az sok tekintetben a Microsoft zenei szolgáltatásának, az XBOX Music-nak a konkurenciája, integrációjuk pedig sokkal inkább  lenne bonyolult, mint kifizetődő, a bezárás lenne a másik lehetőség, de a jelek szerint  mind a Nokia, ind a Microsoft szakemberei úgy vélik, van olyan értékes a szolgáltatás, hogy önállóan is meg tudjon állni a lábán. Ezt(is) mérlegelve született az a döntés, melynek értelmében a Nokia Mixradio önállóan, folytathatja pályafutását.

NokiaMixRadio_.jpg

Az elmúlt hetek, hónapok ennek megfelelően befektető kereséssel teltek, hiszen a döntés egyben pénzügyi önállóságot is jelentett, azaz a szolgáltatásnak  jövőbeni működéséhez (új) befektetőkre van szüksége.

A meg nem erősített és sok találgatást tartalmazó hírek ugyanakkor arról szólnak, hogy a tárgyalások a zárós szakaszukhoz értek, azaz hamarosan ismerté válik, kis is veszi majd át a szolgáltatást.

Több technológia blog, a nemrég mintegy 50 millió dollárnyi támogatást elnyerő VersoVentures emlegeti, mint lehetséges befektetőt..

A feladat persze az új befektető mellett sem lesz könnyű. A Microsoft-tól való elválás egyben ugyanis jó eséllyel azt is jelenti majd, hogy a cégnek saját, értékesítési csapatot kell felállítani az ingyenes láb finanszírozására, fejlesztési oldalon pedig az Android és iOS platformokon való leghamarabbi megjelenés kell, hogy a legfontosabb feladat legyen.

Mindezek mellett és után is roppant nehéz dolga a új cégnek. A streaming piaci verseny ugyanis minden eddiginél hevesebb sebességre kapcsolt. A Google a Songza felvásárlásával illetve jövő évben indítandó Youtube Music Key szolgáltatásával, az Apple a Beats Music integrálásával az iTunesba, az Amazon fapados streaming szolgáltatásával készül letörni a Spotify egyre inkább letörhetőnek tűnő uralmát, miközben a Deezer és az Rdio egyre inkább a klasszikus rádiós tartalmak felé mozdul el.

A Nokia Mix Radio-nak és új tulajdonosának tehát ezen a két piacon kellene megtalálnia a helyét. Ha ügyesek, és gyorsak, akkor a 31 országban elérhető szolgáltatás  bizony nagyon komoly szereplő lehet, különösen Európában, ahol a Pandora és egyáltalán az adaptív online rádió szolgáltatások eleddig nem terjedtek még el. Ha nem, akkor sajnos a Nokia, felettébb erős márkaneve örökre eltűnhet a digitális zenei életből…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr856917009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása